Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - Tóth Péter: "Vakon tapogatózom egy ismeretlen világban..."

nálam (a „Régi bölcsekre” cím alatt összekapcsolt négy szonettben és ódáim egyrészében, stb.) és akkor a jövőben kiteljesedhet; vagy pedig nem is valósul meg soha.

Tudományos filozófus aligha tudnék lenni. De vannak mondanivalóim, miket majd konkrét formában kell kifejeznem. Ezek a mondandók még nincsenek szilárd halmazállapotban, még chaotikusak; mégis megpróbálom, hogy most itt valamelyes képet formáljak róluk. - Szenvedélyes ellenzést vált ki belőlem minden oly filozófia és egyéb tan, mely a boldogágot öncélnak tekinti: a hedonizmus éppúgy, mint az égi üdvöt Ígérő aszkézis. Képtelen vagyok belátni, mi szükség van az ideiglenes földi, vagy az örök égi boldogságra; mire jó az, hogy mennél kellemesebben érezzük magunkat. Viharos ellenzést vált ki nálam Schopenhauer, ki a boldogságot az akarat kiölése által akarja elérni; de hogy minek a boldogság, azt nem indokolja. Tudom, hogy akaratommal mit érek el és mit nem; de hogy a boldogsággal mire mennék, azt nem árulja el. (áthúzva: se Weininger, se Nietzsche, T. P.) (Ellentétem ezekkel a gondolkodókkal nem gátol abban, hogy becsüljem őket. Platon is ellenvéleményre ingerel minden konklúziójával, de emellett a kedvenc íróm.) - Ellenben: a világfolyamatot tervszerüen-épülő dolognak látom, folytonos gyarapodásnak, mely valahonnan indul és valahová törekszik. Az ember, szerintem, ennek a gyarapodásnak munkása, igavonó barma. Célom, hogy a gyarapodás-folyamatot erőmtől tellhetőleg elősegítsem; nem törődöm azzal, hogy kapok-e érte jutalmat, hiszen nincs szükségem semmire, semmi önmagáért-valóra; ami kell nekem, az csak a világ-gyarapodás elősegítésére kell. Nem látok célt a boldogságban, eszközt ellenben igen: testi-leki jólétben jobban munkálkodhatok, mint fejjel lefelé a füstre akasztva. Az ismeretlen világtervnek mennél engedelmesebb és használhatóbb szolgái legyünk: ezt látom célnak. A szolgálathoz erő és akarat kell; a kellemességnek is, lemondásnak is csak akkor van értelme, ha általa az erőnket gyarapítjuk. - Az élni-vágyás, boldogság-vágy csak csaléteknek helyeztetett belénk; egyiknek sincs önmagában-való értelme, de míg ezeknek eleget-tenni igyekszünk, akaratlanul a nagy-egészet szolgáljuk. - A morálnak szerintem csak annyi jelentősége van, hogy egy csomó fölösleges súrlódást kiküszöböl, az előrejutást meggyorsítja. A művészet is csak építőanyag, a tudomány is. Semminek sincs önmagáért-való jelentősége; még az ismeretlen világtervnek sincs, az is valami miatt történik; csak nem ránk tartozik, hogy miért.

Azt hiszem, tipikusan XX. századi világkép ez. Ellentétben áll a kereszténységgel, szabadság-eszmével és bolsevizmussal egyaránt, hiszen ezek az elérhető legnagyobb személyi boldogságra törekszenek (szerintem egy alantas ösztön, a boldogság-vágy becsapottjai). Megegyezik az elméletem a hitler- izmussal, mely csak a közösséget akarja erősíteni és a személlyel csak mint résszel törődik. - Magam is mosolygok, ha elképzelem ennek a világnak a „sachlich”, Rauwut”-os Istenét, karján ősi jelvényével, a horogkereszttel. Mégis szeretnék objektív cáfolatot kapni a teóriámra, minden szubjektív ellenszenvtől függetlenül.

Kérném Professzor Urat, tegye el ezt a levelemet, hogy majd egyszer beszélhessünk róla. Teóriám vagy érték, vagy pedig agyrém; és ha az utóbbi eset áll fönn, a „higyje el, hogy marhaság” nem gyógyíthat ki belőle, csak az „ezért meg ezért marhaság”.

1291