Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Káldi János: A régi út; Zümmögő; Születtünk, futunk; Ősszel és esőben; Adalék; Prológus (versek)
Ne törekedj hát színtűiig telt pénzesládára, rettegést keltő hatalomra. Gyors, semmibe robbanó felhő mindkettő. Ugyan minek a szálló tapsorkán, a szivárványos hírnév? Ugyan minek? Gyere velem a régi útra, s nézd, ahogy kanyarog rajta a Jóság - csak gyalog! úgy ahogy elindult nem pusztítható bizalommal valamikor, kopottan, hétköznapian. Ruhája szürke útipor. Most is ugyanaz az arca, lényege, akár kétezer éve, a szíve most is virágkosár, kitárt két karja Mindenség-ölelés. Őt kell figyelni és őt kell követni. Gyere hát velem a régi útra, s kijózanodsz. Az évek elperegnek, az évtizedek elperegnek, az évszázadok elperegnek, s csak az üres csontkéz nyúlik föl segítségkérőn, iszonyatos fehérséggel, s ez a te kezed! Zümmögő Összeszedtem kínjaimat, emlékeimet. Jókora a batyu már. Kire hagyjam, ha majd elmegyek? Olyakkora - nem bír vele a halál. Magam sem bírtam volna vele, de biztatott a mögöttem fájó messzeségben - mert olykor hátranéztem - az utánam-jövők tekintete.
