Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Tóth Endre: Szent Márton és Sabaria-Szombathely
következeim, hogy Márton keresztelési hagyománya nem lehet római-kori eredetű, hanem évszázadokkal későbbi, esetleg karoling, vagy magyar középkori, amikor a temető' körzetében Márton működésének az emlékeit keresték vagy vélték feltalálni. Ez így is volna, ha Sulpicius Severus nem jegyezte volna fel az összeütközést a város ariánus papságával. Ebből ugyanis az következik, hogy a templom, a baptisteriummal együtt az arianus papság kezén kellett, hogy legyen. Az ortodoxiához ragaszkodó Márton ott aligha keresztelhette meg akár anyját, akár más megtérítetteket. Ezért más, a keresztelésre alkalmas helyet kellett keresnie. Olyan helyet, amelyik keresztény felfogás szerint szent volt. Ez pedig a város keresztény temető körzetében találhatta meg, ahol a kút áll. Sabaria kora népvándorláskori lakóinak annyi ismeretük maradhatott a kút szakrális körzetéről, hogy városuk világhírű szülöttje a környéken térített és keresztelt: a hagyomány évszázadokon keresztül fennmaradt, sőt „pontosították”: az életrajz ismerete nélkül úgy hitték, hogy őt magát is ott keresztelték meg. Szent Márton életének savariai eseményeihez kapcsolódó szombathelyi hagyomány kezdete természetesen csak lehetőség, és nem bizonyosság. Nem tudjuk megállapítani, hogy a hagyomány a karoling korig vagy a késő császárkorig nyúlik-e vissza. A folyamatosságnak megvannak azonban az elvi feltételei. Ez nemcsak a városnév fennmaradása a népvándorlás- és középkoron át, hanem éppen az ókeresztény temető szakralitásának megőrzése, az ott felépült karoling, majd 11-12. századi, a szent védnöksége alá helyezett templom. Ezáltal válik érthetővé, hogy Sabaria keresztényei miért ragaszkodtak olyan szívósan a 4. századtól kezdve 1500 éven át, a népvándorlás- és középkoron át a legújabb korig folyamatosan ugyanahhoz a temetőhöz: egy ilyen kultikus folyamatosság Európában is a párját ritkítja. Bár váratlannak látszhat egy római kori hiedelem fennmaradása a magyar középkorig, a szentekhez kapcsolódó szakrális folyamatosság nem egyedüli Savaria és Szent Márton esetében. Zalaváron Szent István alapításával megújult a karoling- kori, ott eltemetett Szent Adorján vértanú tisztelete. A Szerémségben pedig nem maga a császárkori Sirmium városnév maradt fenn településnévként a magyar honfoglalás utánra, hanem a szentként tisztelt Demeter vértanú kultusza adta a helyiség új nevét. Ugyanúgy, amint a másik helyi szent tisztelete, akinek a 4. században bazilikája állt a városban, Szent Ireneus szintén fennmaradt (Szent Emye). Mind a Dráva-Száva köze, az egykori Dél-Pan- nonia, mind a Nyugat-Dunántúl az egykori római tartománynak azok a részei, ahol a földrajzi nevek fennmaradása miatt a leginkább tételezhető fel valamilyen fokú, és különböző ideig tartó folyamatosság a magyar középkorig. Megmaradt az a népesség, amely a hiedelmet fenntarthatta. Irodalom Szent Márton életrajza latinul és francia fordításban: J. Fontaine, Sulpice Sévere, Vie de Saint Martin, Paris 1968 I—III. Sources Chrétiennes Nr. 133-135. Magyar nyelvű életrajzi feldolgozás: A. Regnier - Rogács F., Szent Márton élete, Szombathely 1944,2. kiadás. Aközépkori francia legendákról: Király Szent Márton magyar király legendája, Budapest 1929. Szent Márton Savaria-szombathelyi kapcsolatairól részletesen: Kiss G.-Tóth E.-Zágorhidy Czigány B., Savaria-Szombathely története 1526, 1238
