Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Páskándi Géza: Héthírű Álmos és Árpád fejedelmünk vagy egy honfoglalás igazmondó széphistóriája
Melyik a nagyobb? Amelyikbe több fér, nem igaz? Ösmertem egy vitéz embert abba tán még két tömlő örmény szőlőlé is belefért... ekkora volt... mint egy sátor... mint a vezérünk jurtája! Nézd, itt ez a kis kavics. Belefér ebbe a makkhéjba, igaz? Belefér. Na ez a makkhéj vajon belefér-e ebbe az üres csigaházba? Bele! Ez az apró csiga is belefér ebbe a nagy kagylóba? Bele bizony! Nahát, akkor nem a kagyló a legnagyobb? Az Üst... a minden fölött függő, álló - véghetetlen üst. Cöveke a Hadúr két keze, itt az üst két fülénél. Hát a ti királyaitok két kezében mindig ott az országalmái Ez a Nap jele. Valaha ti is a Napot imádtátok. A másik kézben a jogar. Ez a Világ Fájának jele. Itt a jogarfa törzse és itt a lombja. Magosabb az, mint Bábelnek tornya! Jelzi e Nap és fa, alma és jogar hatalmát az égből kapta a király. No de az igazi világfa lombjában ott fészkel Árpádék Turul madara. A legszebb, legnagyobb sólyom. A Világfa törzséhez odakötve a Táltos, az áldozati ló. Hát nem belefér minden, minden?! Az pedig amibe minden belefér a legtürelmesebb, legbölcsebb e világon! O a legnagyobb engedékeny, hát nem? Várj csak, lerajzolom ide az iszapba. Valahogy csak elrendezem fejedben a világot! - Egy ágat ragadott fel, vízmosta ágat, s rajzolni kezdett. - Itt a hatalmas lábos, vasüst, a véghetetlen, a két fülével. Amit megtaláltunk... - eltávolodott, mintha kimérne lépteivel valami fontosat. - Figyelj, én most a világot rajzolom! A mindent! Az Üstöt legelőbb. Aztán alája a tüzet: a Napot. Hát nem fortyog itt minden? Ahegyek nem emelkednek ki a vízből, mint üstből a csont? Nem szikrázik a füst... a sok felhő, a villám... Nem kavarog a tenger, nem apad, nem duzzad, mint az üstben? Örök főzőcske e világ... Az üst gőzöl - ez a levegő... Na most rajzoljunk az üst oldalára mindenfélét. Halat, vadat, fát, embert. Ti nem szoktatok az edényeitekre? Ezzel is eláruljátok, mennyi minden fér ebbe az örökké fortyogó, köpködő üstbe... Üst - köpü - igen! Én mondom, titokban ti is az Üstben hisztek... csak épp magatok se tudtok róla. Higgy hát a Véghetetlen Üstben, amely oly türelmes, hogy még az ilyen nyikháj papocskákat is magába engedi! S a bolond sámán hunyorgott, diadalmasan. Úgy nézte iszaprajzát - nem csekély büszkeséggel -, mint teremtett művét.- No most, hogy meggyőztelek, gyere, megajándékozom véled Árpád uramat. Lássa, van egy keresztény pap, kit visszatérítettem az - úgymond - pogány hitre!- Ne, kegyelmezzz! A kolostorban várnak... nem tudják, hová tűnhetett Nikifor atya!- Gyere, Nikifor! Árpád uram örvendezni fog néked!-Irgalmazz, Nagy Varázsló! -eskedelte a szerzetes, aztán, mint aki rájön, hiába is kérlelné, megkérdezte: - Ki az az Árpád?- El is felejtettem. - A hét vezér fiait... Na olvasd csak szépen ujjaidon: Álmos fia. Árpád. Előd fia: Szabolcs. Künde fia: Karsa. Ónd fia: Etele. Tass fia: Lehel... Most hirtelen erős szél érkezett, tán a Dnyeper forrásai felől, verdesett a hullám, szálltak a füvek és a por... - Felfőtt a víz! - kiabálta túl a szelet a sámán. A szerzetes ezt használta volna ki, hogy kereket oldjon a parti cserjés iránt, hanem a Kerge Táltos lecsapott rá. 1201
