Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - Pék Pál: Vég és kezdet; Szólítás (versek)

Szólítás

Az esőt nézted, a könnyű párát újra, mögötte arcok hűvös maszkjait, ahogy ott, a némaságuk árnyán a magadé is szinte kivakít.

Mást se tudtál, újra élni akkor, mi többé végül nincsen itt, mi belőled már minden álmot, csöndet törvény szerint mégis kihasít.

Vele volnál kövek közt a kertben,

kifosztva, és boldog ég taszít---A

z esőben a hulló árnyak sorra vetkezik így megúnt arcaid.

S te szólítod, ki elmerült e testben, kit föl nem támaszt semmi hit, hogy homályodból élni-halni érted feszítse majd titkolt szárnyait.

Mert nesz ébred, és átdereng a léten, mit tükreidbe zár a pillanat, hogy evilági útvesztők közt végre sarkig tárul künn a virradat.

(1997)

1192