Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - Gál József: Beszélgetés Kass Jánossal

kiállításait rendeztem a Magyar Nemzeti Galériában, a Néprajzi Múzeumban. A fotószövetségnek is tagja vagyok.

Yorcenart Angliában ismertem meg barátaimnál. A kiváló írónőről - aki nem nagyon szerette a fotósokat - több felvételt is készítettem. Ezeknek egy részét hamarosan kiállításon is bemutatom.-A világot figyelő, elemző emberként milyennek látja szűkebb szakterületét, a mai magyar grafikát?- Ma már közel sincs olyan áttekintésem róla, mint korábban volt. Igaz, főiskolai tanárságom alatt módomban volt figyelni az új rajra. 1967 óta tanítok, ezalatt volt hozzávetőlegesen 600 tanítványom, akik közül 7-8-ért érdemes volt csatába szállni. Közéjük tartozik a ma Finnországban ismert Olajos György, az Amerikában élő' Bányai István. Mindkettő óriási tehetség. Itthon, Orosházán él a harmadik nagy tehetség, Fülöp Ilona, aki viszont a piacon sehol sincs. Négy gyermekével nyomorog, szinte még sóra sem telik neki.

Ahhoz, hogy megbízhatóbb ítéletet mondjak többet kellene kiállításokra járni. Jó lenne újra olyan kitűnő szakember, mint a békéscsabai Lipták Gábor, aki az általa nagyrabecsült grafikusoknak albumot „adott”, így Kondornak, Csohánynak, Grossnak, Feledynek.- Magányos?- Barátaim közül már sokan elmentek. Nincs közöttünk Nagy László, Kondor Béla, Reismann János, Csohány Kálmán, Sándor Zsuzsa, Pablo Neruda. Nemrég halt meg Würtz Adám, Reich Károly és Szalay Lajos.

Vannak barátaim ma is a fiatalabb évjárathoz tartozó művészek és más foglalkozású emberek között. Olyan értelemben persze igaz a magányosság, hogy nem tartozom semmiféle csoporthoz. De mindig is magányos macska voltam. Tanultam előbb Lipcsében, aztán Angliában, utána meg az Egyesült Államokban.- Nem jutott eszébe, hogy kinn marad, hiszen a nagy karriert ott lehetett volna befutni?- Én ide tartozom. 56-ban sem jutott eszembe az elmenetel. Ahova kétszázezer ember megy, még egynek fölösleges mennie. Ha nem vagy hivatásodban, szakmádban a legjobb, akkor szinte mindegy hol élsz, Kamcsatkában vagy Santa Monicá-ban. Ezt tanítványaimnak is sokszor elmondom. Ha Goethe jól érezte magát és egy nagy világot teremtett a nyolcezres Weimarban és miért ne érezhetném jól magam itthon, különösen akkor, amikor gyerek- és ifjúkorom minden emléke ideköt.- És jól érzi magát ?- Mit is monddhatnék erre? Ami ma itt van, az egy objektív helyzet. Óriási dolog, hogy nemcsak levegő van, de jár a villamos is. Jár a metró, amely egykor Európa legtisztább metrója volt. Jár, de mocskosán. Ez a Kelet-Európa morálisan többszörösen lezüllött hely. Pusztított itt mongol, török. Pusztított itt a nyilasbanda, és néhányan mégis rehabilitálni akarják. Itt van a jobb sorsra érdemes Antall József, akit temetése előtt úgy hordtak körül mint Kossuth Lajost. A Mátyás templomban csizmás kandúrok esküvője zajlik. Álljon meg már a menet! Itt nincsen senkinek erkölcsi tőkéje! Azt kellene tennünk, amit a Dalai Láma mond: a szeretet és önfegyelem motiválja napjainkat és tetteinket. Egy ország önfegyelem és aszketizmus nélkül összeomlik. Sajnos, az

1185