Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpád-medence népi-politikai viszonyai a IX. században
vagyis a lakosság 4,5 %-a. A tatárjárás vesztesége tehát aligha számítható 15 %-nál magasabbra. Ugyancsak 15%-ot számolnánk veszteségként 900 körűire, viszont 20 %-ot 800 körűire, mert az utóbbi esetben felbomlik a korábbi államszervezet, s a következő' száz évet többször is a bizonytalan viszonyok jellemzik. Mindamellett hangsúlyozzuk, hogy az alábbi adatok csak közelíthetik a valós számot: 1437: 2 911 190 1330: 2 350 800 1270: 2 082 000 1241/1246: 1 984 030 1241: 2 334 153 1155: 1926 020 1000: 1 413 030 900: 1 157 040 900: 1 361 224 800: 1 114 120 800: 1 392 650 Vagyis a XV. századi adatok alapján, a maximális 0,2 %-os növekedési rátával számolva, a IX. századi népesség minimális száma jelentékenyen meghaladta az 1 000 000 fó't. Ezen a számsoron azonban további korrekciók végezhetőit. Györífy György reális, a pápai tizedjegyzékek alapján készült számítása szerint a székelyek száma az 1330-as években 34 000 volt (Györffy Gy. 1963. 55). Normális, 0,2 %-os növekedés esetén a székelyek lélekszáma 1333-ban akkor érte el a 34 000-et, ha 1270-ben 30 000 volt. Feltűnő' mármost, hogy Kézainak és krónikáinknak egy, az V. István-kori írótól származó helyén az olvasható, hogy a hunokból 3 000 férfi maradt, akik a székelyek (Vékony G. 1991. 272-3). Ez a szám pedig éppen a tizede a székelyek 1270-re számított lélekszámának, arra kell tehát gyanakodnunk, hogy a két szám valahogy összefügg. Erre az összefüggésre nyújt közelebbi tájékoztatást Zsigmond 1435-ös székelyekre vonatkozó rendeletének megújítása 1463. április 26-án Mátyás király által. E szerint, ha az atya a fiával egy kenyéren él, hasonlóképpen, ha két fivér osztatlan birtokon gazdálkodik, az ilyenek közül csak egyik köteles hadba menni, még ha fejenkénti felkelést rendelnek is el (SzO I. 197., Szádeczky Kardoss L. 1927. 65). A XV. századi rendelkezések - különösen a hadkötelezettséget illető' ilyen esetekben - általában a régibb gyakorlatot rögzítik, tehát a székelyek hadbavonulására, a fejenkénti felkelés esetére hasonló eljárással számolhatunk a XIII. században is. Vagyis együttélő két családot 5-5 fővel számolva, 30 000 székelyből 3000 volt a fejenkénti felkelő (természetesen a 10 fős együttélő két család átlagszám, amelyet sokféle eredetibb szám ad ki). Az V. István-kori író tehát a székelyek esetében nem tett mást, mint az általa ismert székely hadilétszámot visszahelyezte a honfoglalás korára. Mivel a középkori ember szemlélete egyébként is statikus volt, ezt eléggé természetesen tette. A székelyek számának megállapítása egyrészt biztosít bennünket arról, hogy a középkor bizonyos időszakaiban valóban számolhatunk a maximális 0,2 %-os növekedési rátával, másrészt felhívja a figyelmünket arra, hogy 1270 -re számolt 2 082 000 lélekszám-adatunk feltűnően közelesik egy másik forrásunk számadatához. Kézai és krónikáink szerint a honfoglalók hét serege 1168
