Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpád-medence népi-politikai viszonyai a IX. században

a Kárpát-medence népessége jelentősen cserélődik. Az avar foglalás idején Erdélyben, az Alföldén és a Szerémségben gepidák vannak, a Dunántúlon lon- gobárdok, de bizonyára más népekkel együtt, mert Paulus Diaconus lon- gobárd történetíró szerint az Itáliába vándorló longobárdokkal együtt pan- noniaiak - ezeken római maradványnépességet kell értenünk - szarmaták, bolgárok, svéek és gepidák is voltak. Az avarokkal együtt újabb bolgár (török) csoportok is érkeztek ide, a VI. század végi bevándorláskor csatlakozott törzsek pedig valószínűleg az avarok közeli rokonai voltak. VII. századi, illetve VII. századra vonatkozó forrásaink avarokról, bolgárokról, gepidákrók, szlávokról tudnak, valamint rómaiakról, akiken a keletrómai birodalomból idetelepített görögöket és latin nyelvűeket is érthetünk. Meg kell jegyezzük, hogy ezeknek a népeknek a többségét (a gepidákon és a birodalomból ide- telepítetteken kívül) az avar sereg katonáiként említik, amelynek összetétele nem feltétlenül (sőt, bizonyosan nem pontosan) tükrözte a Kárpát-medence népi viszonyait. A Paulus Diaconus féle felsorolás arra figyelmeztet bennünket, hogy ott, hol egyéb forrásaink alapján csak longobárdokat keresnénk, még jó néhány más néppel is számolhatunk (Paulus alapján legalább öttel). Valójában VII. századi adataink alapján a gepidák, avarok és a bolgárok azok, akiknek megtelepedése a Kárpát-medence belsőbb területein igazolható.

Ez a népi kép a VII. század közepétől megváltozik. A bolgárok elhagyják a Kárpát-medencét, részben a rómaiakkal együtt, az avarok pedig - ugyancsak forrásaink szólnak róla - beolvadnak környezetükbe. A 681-ben a Duna és a Balkán-hegység közötti területet megszálló bolgárok különösebb ellenállás nélkül telepíthetik az avarok határaira szláv alattvalóikat, ami egyebek mellett a korábbi avar hatalom meggyengülésére is utal. A bolgár invázió azonban nemcsak az avar határokat, hanem az avar kaganátust magát is eléri a dunai bolgárok megtelepedéséhez közeleső időben. Magam régebben azt próbáltam igazolni, hogy 700 körül, a Kaukázus előteréből onogundur-bolgár bevándorlás történt a Kárpát-medencébe (Vékony G. 1981). Erre eléggé világosan utalnak a kései avar államnak a koraitól különböző szervezeti jellemzői, meg - ha helyesen értékeljük - a régészeti anyag is. Erre utal ugyanakkor, hogy a német nyelvterület némely forrásai (nemcsak a Murbachi Évkönyvre visszavezethető forráscsoport, mint Walter Pohl 1988. 284. szeretné hinni) uandoli-vandali néven emlegetik az avarokat, amely név az onogundur népnév szabályos vnandur változatára vezethető vissza. Figyelmemet (de kritikusaim, s az adatokat másként csoportosítok figyelmét is) akkor elkerülte, hogy ugyanezen a néven említi a X. század közepe táján, a 821-823- as bizánci belháború eseményei kapcsán Joseph Genesius a nyugat-kaukázusi onogundurokat, mint arra már régebben Zeki Validi Tógán felfigyelt (vandéloi: Zeki Validi Tógán, A. 1940. 51, 63). Zeki Validi Tógán a nevet - hozzám hasonlóan - vanlader vagy va?ndar formában rekonstruálja. A Genesiustól származó adat, s az a körülmény, hogy a vnandur alakból az avar kaganátus lakóinak német népi neve lett, a kérdés körül kialakult vitát el is dönti: a Kárpátmedence urainak a VIII. század vége felé több közük volt a 700 táján bevándorolt onogundurokhoz, mint az avarokhoz. Kérdés marad azonban, hogy a helyenként következetes avar (és az azt helyettesítő hun) névhasználat egyes forráscsoportokban csak a hagyományos név egyszerű továbbélését jelenti-e vagy annál többet?

1162