Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Király Péter: A magyarok népneve a történeti forrásokban és a szomszédos népek névhasználatában

hangsúlyozni kívánom, hogy az adatok hitelességéhez kétség nem fér. S az is bizonyosnak mondható, hogy e személynevek jelentése ’magyar’ volt.

Ezek a magyarok azonban az idegen nyelvű környezetben idővel beolvadtak, s már csak a nevük (Ungarns, Hungarus... Ungri, Hungri...) jelezte keleti származásukat. Hasonló sors érte azokat a magyar csoportokat is, amelyek elszakadtak a magyarság zömét alkotó törzsektől. Ezek:

a Volga-vidéki hazában maradt magyarok, akikről Julianus barát 1236- ban küldött jelentést, vö. „De facto Ungarie Magne ... Inventum fűit in Gestis Ungarorum christianorum, quod esset alia Ungaria maior...” (MHK 466);

a szavárdok, a Sábartoi asfaloi-nak mondott nép, ez a türkök ’magyarok’ régi neve (a görög äsfales jelentése ’erősen álló, szilárd, biztos, ingadozás nélküli’), vö. a levédiai türkök vereséget szenvedtek a besenyőktől [895-ben] s az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a törköket régi nevén mostanáig szávartü ászfalü-nek hívják (MHK 121; DAI 38; KMTL 590);

Csaba magyarjai, a JSobamogera” néptöredék, vö.: Szovárd (Zuárd) és Kadocsa (Cadusa) 895 táján elfoglalták Barancs várát, Szeredbe várát (Scere- ducy ’Szófia’) és Philippopolist (Plovdiv), majd ’Szovárd ugyanezen a földön vett magának feleséget, és az a nép, amelyet most Csaba-magyaijának mondanak, Szovárd vezér halála után Görögországban maradt ’- „et populus ille, qui nunc dicitur Sobamogera, mortuo duce Zuard, in Grecia remansit” (Anonymus, Gesta 45.; MHK 444; MÉH 1975. 170). Csaba a szavárd-magyarok vezére vagy egy 10. századi magyar vezér volt, aki a század közepén népével a Vardar vidékére költözött, s a bizánci forrásokban a 11. századtól kezdve ’vardarióták’ vagy ’vardarióta törkök’ néven szerepelnek (vö. Anonymus, Gesta, 1975. 143- 144; MÉH 1975. 290; Mor:ByzTurc II. 86, 270-271, I. 43-44; KMTL 143).

A magyarok nyugatra jutásával kapcsolatosan tanulsággal szolgálhat a szintén keletről jött bolgárok története. Ioannés Antiocheus arról tudósít, hogy Zénón bizánci császár 482-ben a keleti gótok elleni Sirmium környéki harcokhoz „a most első ízben megnevezett bolgárok” („Boulgárous”) segítségét kérte. A bolgárok az 5. század végén - 6. század elején feldúlták a bizánci birodalom északi határterületeit és be-betörtek Trákiába és Moesiába. 514/15-ben a Konstantinápoly ellen lázadó Vitalianos bizánci hadvezér seregében bolgárokat is találunk. A bolgárok résztvettek az avarok hadjárataiban, így a 7. század elején közösen támadják Thessalonikit és 626-ban Konstantinápolyi. 631-ben Pannóniában viszály támadt a bolgárok és az avarok között, ezért a vesztes bolgárok (kilenc ezren) Dagobert frank király engedélyével frank földön letelepedtek, ezeket azonban lemészárolták - hétszáz kivételével, akik Al- ciocus vezérükkel a winedek vezérénél Wallucnál menedékre leltek (Frede- garii Chron. IV. 72.). Kuvrát fejedelem ötödik fia, Kuber az avarok elől menekülve elfoglalta a bizánci fennhatóság alatt álló Ravenna (Itália) melletti Pentapolist és megkeresztelkedett. Az al-dunai új bolgár haza birtokba vétele 679/80-ban következettbe (Mor:ByzTurc I. 50-51; Zlatarski 1/1. 81 kk., 168).

A levonható tanulság: A bolgárok sem egyszerre foglalták el Duna-menti új s egyben végleges hazájukat. Ennek az 5. századra visszanyúló előzményei vannak, s csak többszörös szétszóródás és harcok árán sikerült új hazájukat biztosítaniuk. A magyarok névmegjelöléséhez viszonyítva a különbség abban van, hogy a források - a magyarok külső neveivel ellentétben - a bolgárokat

119