Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Király Péter: A magyarok népneve a történeti forrásokban és a szomszédos népek névhasználatában
8.12. Ungarns, Hungarius... személynevek a karoling-kori forrásokban A hazai történettudomány a magyar honfoglalásra vonatkozó latin nyelvű források közül szinte kizárólagosan az elbeszélő kútfőket (évkönyveket, krónikákat stb.) tanulmányozta, s ennek következtében lényegében csak a többes számú Ungri, Ungari, Hungri, Hungari... népnév változatokkal találkozott. Ezt tapasztalva, régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy a kolostorok névjegyzékeit (mint amilyenek például a Cividalei Evangélium bejgyzései, 8- 10. század, vö. MMFH III. 330-334), a necrologiumokat (vö. például a zárai Calendarium-Necrologium 13-16. századi bejegyzései, 1. Király, 1968.), az okleveleket (diplomata), leveleket (epistola) és a feliratokat (inscriptiones) abból a szempontból is (újra) meg kellene vizsgálni, vajon ezek nem rejtenek-e magukban magyar személyneveket. így jutottam el a németfóldi latin nyelvű források tanulmányozásához s a hazai könyvtárakban levő' forrásmunkák alapján végzett vizsgálódásaim eredményeként megjelentettem ennek tanulságait (Király, 1986, 1987, 1990). Az egyik tanulság az lett, hogy magyar (tehát finnugor) eredetű személynevet nem találtam, a másik - de már örvendetes - tanulság az volt, hogy az átvizsgált anyagok a magyar népnév külső elnevezésének (Ungarns, ...) mintegy hatvan adatát rejtették magukban. Az alábbiakban ezt fogalalom össze röviden. A legfontosabb névanyagot a Sankt Gallen-i és a Reichenau-i confraterni- tások (kolostorok) névjegyzékei, valamint a Sankt Gallen-i archívumok anyagai szolgáltatták (vö. P. Piper 1884; St. Gallen 1884; J. Autenrieth 1979).116 Alapvetőén fontos kérdés, hogy hiteles, idóliöz és helyhez köthető forrásokról van-e szó. Erre a meggyőző választ maga a forrásanyag adja, amely eredeti, tehát nem másolt kéziratos anyag. Az időmeghatározást egyrészt a források adatainál feltüntetett évszámok nyújtják, másrészt ennek híján a forrásokat feldolgozó és publikáló szakemberek paleográfiai, stb. véleménye biztosítja. Az itt felvetett kérdésekre a Hungarius név történetével próbálok választ adni. A hungariu \ név a Keleti Frank Birodalomhoz tartozó, Alsó-Elszászban fekvő weißenburgi kolostor névjegyzékében fordul elő: „Nomina Fratrum de monasterio quod uuizzunburg uocat(ur)”. „iu ítulfu í ep(iscopu)í. gerhoh abb(as), bernhariuí ep(iscopu)í et ab(af). gerbertuf. adó. ruadualduí. uugul- fuí. hungariu í. dancho. francho. chrim palduf. otgeruf...” Wizzunburg (Weißenburg) a „Confraternitates Augienses”-hez (Reichenau) tartozott. Reichenau a Bódeni-tó partján épült. A weißenburgi kolostort 630-ban I. Dagobert, a Meroving-dinasztiából származó király alapította, püspökei 693 óta ismertek. A hungariu í adat hitelességéhez nem fér kétség: a néven nincs javítás, a bejegyzés eredeti, nem utólagos betoldás. A bejegyzés kora a 9. századra tehető. A név bejegyzésének pontosabb időpontja 818-826 körűire helyezhető. A hungariu í néven bejegyzett „fráter” weißenburgi tartózkodása időpontjának meghatározásában segíthet bennünket a névsor elején feltüntetett püspökök és apátok weißenburgi működésének időpontja, pl. Justulfus püspök 797-809, Bernharius püspök és apát 811-825, Gerhohus apát 819-826 (Zeuss alapján Piper). Piper emellett paleográfiai elemzés alapján arra a következtetésre jutott, hogy a hungariu í nevű fráter 797-809 között lett a weißenburgi kolostor tagja. Hogy hungariu í a „régi” frátresek közé tartozott, 114
