Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Eörsi László: Felkelő csoportok harcai Budapesten 1956-ban

Akadémia parancsnoka tölti be. November 1-jén (vagy 2-án) Márton és Soly- mosi ezredes közreműködésével Pongrátzék leváltották Iván Kovácsot, és főparancsnoknak Pongrátz Gergelyt nevezték ki. A megosztottság, a széthúzás azonban a továbbiakban sem szűnt meg. Október 31-étól egyre jobban érvényesült a katonai szervezettség. Négy századot hoztak létre a Corvin moziban, a Kisfaludy utcában, és a Práter utcában lévő felkelők bevonásával. (Egyébként a közeli, és szintén jelentékeny Vajdahunyad utcai csoport továbbra is teljes függetlenséget élvezett, bár ténylegesen a Práter és a Kisfaludy utcai csoportoknak is maradt ön­állóságuk.) A főparancsnok mellett kinevezték a parancsnokhelyetteseket, század-, szakasz-, és rajparancsnokokat, katonai tanácsadókat (10-15 tisztet), az összekötőket, a páncélos-, a tüzér-, a hadtáp-parancsnokot, gépkocsik, és a kötözőhely parancsnokát. Rádiósokat, gépírónőket is alkalmaztak. A Corvin főparancsnokság mindvégig a legrangosabb csoport maradt: a Karhatalmi Bizottságokon, a nemzetőrségi értekezleteken legnagyobb lét­számban a corvinista küldöttek vettek részt, és közülük a 10 fős Operatív Bizottságba - Antalóczy és Iván Kovács révén - ketten is bekerültek. A november 4-ei szovjet támadás váratlanul érte a corvinista nemzet­őröket. 1-2 napos ellenállás után a névsorokat, igazolványokat megsem­misítve, parancsnokaik vezetésével kiürítették a bázishelyeiket. Kisebb részük és a Vajdahunyad utcai csoport folytatta e körzetben a fegyveres harcot november 7-8-ig. IX. kerületi felkelők Az Üllői út másik oldalán a Középső-Ferencvárosban két nagyobb felkelő­csoport alakult már október 24-én: a Berzenczey utcában Wagner István géplakatos parancsnokságával az ún. „Göndör”-csoport és a Tompa utcában, amelynek vezetését 25-26-án Bárány János szerszámkészítő vette át. E csoportok nemcsak a szovjet erőkkel, hímem a magyar rendőri és katonai alakulatokkal is több ízben harcba szálltak. A fegyverszünet idején a Tűzoltó utcai garázsban is létrejött Angyal István kezdeményezésére egy csoport a Berzenczey utcaiak a Tűzoltó utcai garázsban is létrejött Angyal István kezdeményezésére egy csoport a Berzenczey utcaiak egy részéből és a környék addig szervezetlenül harcoló fegyvereseiből. Angyal, parancsnoktársával, Csongovai Per Olaf filmrendezővel értelmiségi barátaik, kapcsolataik révén fontos szerephez jutottak a fegyverszüneti tárgyalásokban. Csongovai beke­rült a Nemzetőrség Operatív Bizottságába is. A civil fegyvereseket a Tűzoltó utcaiak képviselték a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány alakuló gyűlésén. Parancsnokaik, akik egyébként politikailag jóval képzettebbek voltak felkelő­társaik túlnyomó többségénél, nyíltan kommunistáknak vallották magukat. A politikai vezetők közül leginkább Kádár Jánossal igyekeztek kapcsolatot tartani, mivel a pártvezető személyében látták a legfőbb biztosítékot az új, demokratikus, szocialista rendszer konszolidálására. A Tompa utcaiak - az erre vonatkozó csekély számú forrás szerint - Tildy Zoltánban bíztak leg­inkább. A fegyverszüneti időszak első felében mindhárom csoport kiegészítette, vagy megváltoztatta a bázishelyét. A Tűzoltó utcaiak elfoglalták a velük szem­1058

Next

/
Thumbnails
Contents