Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Gál Péter: Ufarszin; Emberfia; En Gedi (versek)
A nyár elemyedt s lehanyatlott olyan védtelen mint ájult szerető s levetkőztette lassan avarszín testét a remegő idő, az ősz. III. Poros kövektől mocskos néma táj Fuldokló tenger a halott ég alatt Az Isten eltorzult Balkezével múltunk foszlánnyá tépett rongyain matat Látod? Meghaltak a gazellák Lelkünk felszabdalt iszamos árkain sorban kinyúlva fekszenek az utakon a tébolyult narancsok menekülnek görögve szüntelen Se víz se föld csak parázsló egek s reggel letépett fűzfaágak között hever a megrabolt alázat ... és könnycseppek a görgő köveken... Azt hinnéd sírok, pedig arcomon csak az a forrás permetez IV. Milyen volt ez a szerelem? Szép és sötét mint Jaffa végtelen zegzugos sikátorai olyan lágy mint seb alatt a hús és édes mint az irgalom és oly merész mint magas ablakok mögött a falnak lapuló kétségbeesés egy énjevesztett héjakapcsolat és mint az Isten oly felfoghatatlan életképtelen koraszülött de vakmerő mégis, oly parttalan, törött ívű, mint a vadludak repülése feloldhatatlan mélységek fölött 1041
