Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.

megszokottnál, s nemcsak az idő szorította, nemcsak a szavak siettették, hanem valami furcsa, titkolt félsz is szorongatta a látogatás miatt. Félbe is hagyta az utolsó mondatot, majd otthon befejezi, úgy érezte, ez már úgyis inkább a sajátja. Nem közvetítés, nem áradó gondolatainak rögzítése, hanem önnön kicsinységének és gyöngeségének bevallása.

Tíz óra huszonöt perckor futott be a vonat Csávba. A püspöki palota a város főterén magasodott, háta mögött a székesegyházi templommal. Egyik oldalát a Duna-part szegélyezte fákkal, bokrokkal, pihenőpadokkal, a másik oldalon, az utcai fronton, a párt és a megyei tanács épülete hivalkodott. A négyemeletes pártház vasbetonból, hatalmas üvegtáblákkal készült, ötágú csillag-reliefekkel díszített monstrumát a lebontott jezsuita rendház helyére építették. A mellette húzódó, egykori jezsuita papneveldét megkímélték a pusztulástól, ebbe a megyei tanács hivatalai költöztek be, de gyönyörű stukkóit és homlokékeit leverték, bibliai jeleneteket ábrázoló színes üvegablakait kicserélték a nemzetközi munkásmozgalom élharcosainak átlátszó képmásaira.

A püspöki palota előtt nyújtózó óriási teret részben autóparkolásra használták, részben a városi körforgalom terelésére. A Csávba érkező és az innen távozó kocsik itt fordultak jobbra vagy balra, további úticéljuknak megfelelően. A tér közepén, a lerombolt Loyolai Szent Ignác szobor talapzatán most a közlekedési rendőr állt, s a sűrű és zajos forgalmat irányította, két villanyrendőr segítségével, melynek jelzőlámpáit, kezelőpult közbeiktatásával, ő maga változtatta. Tóth atya megvárta, míg zöldet mutat a lámpa, s szaporázva lépteit, a tér égjük végéből átkelt a tér másik végébe, a palota kapujához jutva el.

A főpapi rezidencia a XVIII. század jellegzetes copf stílusát viselte magán parókát utánzó, fonott füzéreivel és loknijaival. Háromemeletes, széles, négyzetet záró, körfolyosós épülettömbje olyan makacs biztonsággal emelkedett a tér fölé, mintha az örökkévalóságnak egy vaskos darabja volna. Tóth atya többszöri csöngetésére egy kopasz, köpcös, vizslató szemű portás nyitotta ki a nehéz veretű tölgyfa kaput, azonnal közölve, hogy ha ő Tóth plébános Bácsfüredről, akkor már várják. Fölszól telefonon a titkár úrnak, s az majd késedelem nélkül a püspök úrhoz vezeti.

A püspöki titkár, hirtelenszőke, nyúlánk, szeplős arcú fiatalember, nemrég végezhette el a teológiát, hangos Dicsértessék a Jézus Krisztusl-sal köszöntötte, és kérte, hogy sietősen kövesse. Ahogy fölfelé igyekeztek a ragyogóan tiszta lépcsősoron, visszhangot vertek lépteik az aula boltívei alatt, s Tóth atya, a lábát fájlalva, a cikornyás díszítésű vaskorlátba kapaszkodott. A földszintet a konyha, az ebédlő, a személyzeti szobák és a mosoda foglalták el, az első emeleten volt a püspöki lakosztály, a kápolna és a püspöki iroda. A másodikon a könyvtár helyiségei és a vendégszobák sorakoztak, míg a harmadik emelet a kiszolgált öreg, nyugdíjas papoknak adott otthont külön ebédlővel és ápolószemélyzettel.- Jó napot, testvérem! - tárta szét karját Széchy püspök dolgozószobája ajtajában. - Menjünk inkább a kertbe, ott nyugodtan beszélgethetünk. És egy kis mozgás sem fog ártani elgémberedett tagjainknak az ebéd előtt.

A lépcsőházban hallgatagon, méltósággal vonultak egymás mögött, a titkár mindenütt előzte őket s enyhe meghajlással nyitogatta-csukogatta az

951