Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Szopori Nagy Lajos: Vakmerő hazárdjáték vagy gyáva meghunyászkodás?
A „hazárdjáték” - miként Juhani Suomi az epizódot találóan nevezte - hatásos ütőkártyával jutalmazta a szovjet nagykövetségi kapcsolatait ügyesen kihasználó elnökjelöltet. Finnország visszatérése a szoros északi együttműködéshez olyan jelentős eredmény volt, hogy utána senki sem firtatta, mennyire az alkotmány szellemének és betűjének megfelelő' korrektséggel érte el a miniszterelnök. Nagyon beszédes Paasikivi „reakciója” e kormányfői lépésre: naplójában egyetlen szóval sem említi. Kekkonen szerint továbbra is az a gyanú élt benne, hogy az ET-tagság mindenképpen nehézségeket fog okozni keleti kapcsolatainkban.29 Ám azért az idó's államelnöknek is sikerült begyűjtenie a tárgyalások folyamán egy trófeát - éspedig ugyancsak az ügyrenden kívül. Ő maga tesz említést naplójában arról a Moszkvába indulás eló'tti megállapodásukról, hogy Finnország ENSZ-tagságának kérdését csak akkor veszik elő', ha az oroszok „szóba hozzák”. Nos, amikor az első' tárgyalási napon, ebéd közben Molotov megemlítette, hogy a következő' napon New Yorkba indul az ENSZ közgyűlésre, Paasikivi úgy ítélte meg, itt az alkalmas pillanat. „Azt mondtam: már 7-8 éve, hogy beadtuk ENSZ-tagsági kérelmünket - írja. - Örömünkre szolgálna, ha pozitív döntés születne róla. Molotov erre annyit válaszolt, hogy észben tartja a dolgot.”30 A kezdeményezés végül sikerrel járt. Amikor egy hónap múlva - másik tizenöt országéval együtt - ismételten elővették Finnország kérelmét, a Szovjetunió ugyanúgy jóváhagyta azt, mint a Magyar- országét, Romániáét, Bulgáriáét és Albániáét tartalmazó csomagot, s nem élt a vétójogával. Ki lehetett a kezdeményező? A moszkvai tárgyalások előkészítő szakaszában - amint kiderült - egy sajátos kérdésssel: a finn és a szovjet külügyminiszter rendszeres találkozóinak ügyével is foglalkoztak. Erről sem akkor, sem később nem esett szó a nyilvánosság előtt. Paasikivi a naplójában utal egy, a látogatás előtti, Loginov tanácsos és Seppälä külügyi államtitkár közt lefolyt beszélgetésre, amelynek szeptember 7-én kellett történnie. Később, december végén Loginov olyan tartalmú jelentést küldött Moszkvába, amely szerint a finn államtitkár tett volna javaslatot a két ország külügyminisztereinek rendszeres konzultációira. (...) Seppälä államtitkár a szóban forgó, ebéd közbeni beszélgetésről még aznap emlékeztetőt készített, s ebben a politikai konzultációk ötlete teljesen mint Loginov kezdeményezése jelenik meg. (...) Ki a felelős hát valójában a kezdeményezésért? A magas kort megért Seppälä nem képes visszaidézni a történteket, s nem emlékszik rá az akkori külügyminiszter, Johannes Virolainen sem. Az utóbbi azonban nem feledte el Loginovot, akivel több ízben is találkozott annak idején, s akit nyomatékkai minősített tárgyilagos, komolyan veendő embernek.32 Paasikivinek mindenesetre tudomása volt a kezdeményezésről, naplóbejegyzése alapján azonban nem lelkesedett érte: „Az effajta tanácskozást a legjobb csak olyankor tartani, ha éppen vannak fontos megbeszélni valók.” Finnországnak tudniillik a barátsági és együttműködési szerződés nem írta 938
