Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Szopori Nagy Lajos: Vakmerő hazárdjáték vagy gyáva meghunyászkodás?
diplomatái megengedték maguknak, hogy negatívan nyilatkozzanak a Szociáldemokrata Párt jelöltjének esetleges elnökké választásáról, és nyíltan óvtak a választás ilyen végeredményének a finn-szovjet kapcsolatokra kiható következményeitől, objektiven nézve Finnország érdekeit képviselték, a belpolitikai harcok hangzavarában ugyanis számos finn politikus alábecsülte e választás külpolitikai jelentőségét”2 írja. Vlagyimirov azt is elmondja, hogy nagykövetségüket „több hónapon át” feszültségben tartotta az SZDP 1955 júniusában sorra kerülő, elnökjelöltválasztó pártkonferenciája. Kijelenti: ebben az időben azon ritka alkalmazottjai közé tartozott a képviseletnek, akik rendelkeztek szociáldemokrata kapcsolatokkal. A kapcsolattartás annak ellenére szerény volt, hogy a szovjet külügyminisztérium már az előző évben felszólította erre a nagykövetséget. Vlagyimirov rendszeresen találkozott Fagerholm támogatóival, és megpróbálta befolyásolni őket, hogy akadályozzák meg Tanner jelöltté választását - ami azután sikerült is a fent említett pártgyűlésen.3 Ezt követően viszont a nagykövetség megkezdte az elnökjelöltté választott Fagerholm lejáratását. Vlagyimirov elárulja: Kekkonent tartotta „objektívan nézve a dolgot az egyetlen olyan elnökjelöltnek, aki bízhatott Moszkva jóindulatában”.4 Elismeri azonban, hogy sok szovjet kollégájához hasonlóan ő is idegenkedett tőle, és hajlott rá, hogy higgyen a sajtóban róla terjesztett botrányhíreknek. Megemlíti pl. az Associated Press helsinki tudósítójával, Anne-Marie Snellmannal való kapcsolatát, amely szerinte „bizonyos mértékig a szovjet biztonsági szolgálatot is aggasztotta”.5 A szovjet diplomata azonnal kereste az együttműködést Kekkonen bizalmas emberével, Kustaa Vilkuna professzorral, akivel 1955 júliusában ismerkedett meg, „az elnökválasztási kampány leghevesebb szakaszában”. Akét férfi ezután rendszeresen találkozott egymással. Az emlékiratai megjelenésekor KGB-tábornokként reklámozott Vlagyimirov egyértelművé teszi, hogy ő maga fenntartás nélkül támogatta Kekkonen elnökké választását, ezzel szemben nagykövete, Viktor Zaharovics Lebegyev kezdetben Paasikivi újraválasztása mellett volt. Június 4-én ezt magának a hivatalban lévő elnöknek is tudomására hozta azzal az indoklással, hogy Moszkvában aggódnak Tanner esetleges jelöltté választása miatt. A nagykövet azonban azután sem mondott le Paasikiviről, hogy a SZDP jelöltválasztásakor ez a veszély elhárult. Ennek Vlagyimirov szerint az volt az oka, hogy megvolt már a határozat a nagykövet közeli hazatéréséről, s így az nem kívánt kockázatot vállalni a Paasikivinél bizonytalanabb esélyű Kekkonen támogatásával. A Kekkonen megválasztását szorgalmazó Vilkunát aggasztotta ez a szituáció, és arra ösztönözte, hogy még erőteljesebben Vlagyimirovra támaszkodjon. Ilkka Herlin, aki monográfiában dolgozta fel Vilkuna társadalmi-politikai tevékenységét, azt állítja: a professzor a KGB embereinek segítségét kérte a Népi Demokratikus Szövetség Kekkonen mellé állításához, ám ezek azt szabták feltételül, hogy a győzelemhez szükséges több elektori szavazatot meg tudja-e szerezni a jelölt más választási szövetségektől.6 Lebegyev saját dokumentumaiból azonban kiviláglik, hogy a továbbiakban már ő sem tartotta véka alatt a gyertyáját. A Finn Kommunista Párt nála járt képviselői, Vilié Pessi és Hertta Kuusinen ellenezték Kekkonen jelöltségét. A kudarctól féltek, s kijelentették: „Ha rá szavazunk, és mégsem győz... 932
