Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Erdődy Edit: Vathy Zsuzsa: Itt a szépséget nézzük
ERDODY EDIT Vathy Zsuzsa: Itt a szépséget nézzük Legutóbi köteteinek tanúsága szerint Vathy Zsuzsát egy idő óta mind intenzívebben foglalkoztatja az epikus történetmondás lehetőségeinek problémája. Új kötetében is az elbeszélői magatartás különböző módozatait, a történethez való viszonyulás alternatíváit írja körül, valóságos poétikai példatárat alkotva. A kötet három kisregényt tartalmaz, ezeket azonban az alcím - szerzői „paragesztusként” - egyetlen nagy-forma keretei közé utalja. (,Regény három részben”) Az olvasói hozzáállást, magát az olvasást tehát nagymértékben ez a szerzői intenció határozza meg, az olvasót a közös epikus szerkezet — lehetséges - összetartó pilléreinek, azaz, az egymásra utaló, azonosságokat felmutató poétikai mozzanatok fürkészésére késztetve. További értelmezési kódokat kínál a szerző az egyes kisregényekhez is - a részletezően bőbeszédű műfajmeghatározások, illetve a harmadik kisregény tárgymegjelölése mintegy fellebbenti a fátyolt a szerzőnek a történethez, az epikus anyaghoz való viszonyáról. (Legalábbis a szöveg ezt a látszatot kelti.) Az első kisregény, a Malom a Lapincán az írói „előzetes ” szerint „egyszerű történet azokból az időkből, amikor az olvasók még az ilyeneket szerették, és nem gondolták, hogy mindent, ami a világban létezik, már láttak, hallottak, talán meg is történt velük.” Hagyományos elbeszélői magatartáshoz, történetmeséléshez hagyományos, beleélő, azonosuló olvasói stratégiát javasol az író, azaz inkább, kvázi-szerző. A címadó kisregény ,Rémjáték három részben”. A harmadik, a Macska mirtusszal című történet kódját egy világirodalmi párhuzam képezi: „Pálmának, alias Bovary Emmának hosszú, boldog életet jósolnak az asztrológusok. (...) A huszadik század végén járunk, Bovaryné természetesen én vagyok.” A Malom a Lapincán a lélektani-sorselemző regénytípus konvencióit folytatja, azt a gazdag, epikus hagyományt, amely a legteljesebben Németh Lászlónál valósult meg, s amely, feltehetőleg, Vathy Zsuzsa író alkatához is a legközelebb áll. Karolina, a főhős, erős, kitartó, férfias jellem, aki egymaga veszi fel a harcot a külvilággal. Egy életforma csődje? Egy asszony jellemének eltorzulása? Nem ismeretlen a történetből kirajzolódó szociológiai modell sem: a főhősnő annak a paraszt-polgári rétegnek a képviselője, mely félig már az "úri" osztályban érzi magát otthon, s gyerekeit is ebben az életmód- és műveltségi struktúrában kívánja meggyökereztetni. A modell pszichológiai vetülete is a típus konvenciói szerint alakul. A főhősnő belső világára koncentráló szerzői narráció azt a folyamatot tárja fel, hogy miként fordul át a kezdetben ne905
