Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Szonntág Gábor: A mítoszát vesztett ember avagy az U2 - istenség
SZONNTÁG GÁBOR A mítoszát vesztett ember avagy a U2 - istenség Az ember természéténél fogva szembefordul az istennélküli tudományos világ ürességével és abszurditásával. Antropológiailag feltárt igazság, hogy az embert univerális rituálé-, mítosz-, és meseteremtő képességek jellemzik, bizalmatlanság a technológiával szemben, a spirituális tartalom iránti vágy, a közösség eszméjének való implicit elkötelezettség és az ősi emberi tudatformák iránti érdeklődés. Nietzsche szerint a társadalom elvesztette a mítoszban való lényegi megalapozottságát és ez lesújtó következményekkel járt: „S most vessük össze ezzel az absztrakt embert, akit többé nem vezet mítosz, az absztrakt nevelést, az absztrakt erkölcsöt, az absztrakt jogot, az absztrakt államot: képzeljük el a kószán csapongó művészi fantáziát, melyet többé nem fegyelmez a számára otthonosan meghitt mítosz: gondoljuk el azt a kultúrát, melynek szent és szilárd kútforrása, őshazája többé nincsen, hanem arra ítéltetett, hogy rávesse magát, ami éppen adódik, hogy nyomorúságosán a kínálkozó lehetőségekből és mindenféle kultúrákból táplálkozzék - s megkapjuk a jelent... És előttünk áll a mítoszát vesztett ember, aki minden múltnak közepette múlttalanul és múltra éhesen, örökké kielé- gületlenül kapar és kurkász, hogy valami gyökért leljen ...” (Friedrich Nietzsche: A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus. Ford: Kertész Imre, Bp. Európa Könyvkiadó, 1986. pp. 188-198.) Mítosz nélkül az ember absztrakttá válik - otthontalanná, istennélkülivé, őrjöngővé. A primitív mítosz forrásai rituális cselekvések, gesztusok, táncok voltak. A rituálék eredete a mágia: az ősi népek rituálékat adtak elő, hogy különböző erőket állítsanak gyakorlati társadalmi célok szolgálatába. Ä mágia, a rituálé és a mítosz révén a korai ember eleven kapcsolatot létesített értelmen túli és szent szellemi erőkkel. Ahogy aztán az ősi rítus a tényleges gyakorlatban kihal, átalakított rögzítésük mítosszá és szimbólummá alakul, és ez az a forma, amelyben túlélik és színezik a történelmet, anélkül, hogy maguk a történelem eseményei lennének. Joseph Campbell szerint az embernek szüksége van mitológiára - különösen pedig annak héroszaira -, hogy igazán kiteljesedhessen. C. G. Jung hős-archetípus fogalmát átvéve Campbell felfogásában a mitikus és a hősi image több funkciót is betölt. Az ember ezen képzetek segítségével struktúrába az ismeretlent, jut el az önmegvalósítás állapotába és merít egy benső erőforrásból. A mítoszok és a héroszok nem pusztán fontosak, hanem szükségesek is az emberiség normális funkcionálásához. 889
