Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Mórocz Zsolt: Esterházy - Esterházy árnyékában?
struktív. Mindez természetesen a fikción belül értendő' szerinte. Esterházy elhíresült mondatai (Nem találunk szavakat stb) eleve a nyelvre imyították a figyelmet. A Hrabal-könyve két Hacsek és Sajósra vett angyala (humor és áhítat) a beszéd határait feszegeti. Az angyalok, a kristályok, az atomok (stb) nyelvéről szól az író, hogy eljusson oda, ahová mindenki zarándokol ez ügyben: Wittgengstein Tractatusához. Itt azután a kegyes út véget is ér, ugye, és kezdődik a sokatmondó hallgatás. Ha igaz Kulcsár Szabó Ernő "paradigmája", akkor a megszakításos beszédtechnikát Amo Schmidtől tanulhatta Esterházy. A kérdés persze nem ez. Esterházy nyilván mindenkitől tanult, akiktől lehetett: Mikszáthtól Ottlikig, Pázmánytól Kosztolányiig, Pilinszkytől Weöresig, Rilkétől Musilon át Hrabalig. Ami azonban nyelvi gazdagságát, humorát, derűjét, máskor keserűségét, bőségét és szellőségét illeti, az Weöres Sándorra irányítja a figyelmet, aki a nyelvi szerepjátszás máig utolérhetetlen mestere. (A szerkesztés alapelemeit pedig úgy tűnik föl, Ottliktól vette át, kár, hogy „továbbfejlesztette”, gyakran követhetetlen, fölösleges utalás-hálózattá tette. Munkáiból gyakorta hiányzik a kompozíció, helyette utalásokat találunk egy lehetséges szerkezetre.) Birnbaum azzal gyanúsította az írót, némileg rosszallólag, hogy egyneműsíti a nyelvet. Archaizmusokat használ, utcai kifejezéseket, tájszavakat. A feltevésben kimondatlanul ott lapul a vád, hogy ebben az esetben a nyelv nem a kort tükrözi - tehát hamis. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az Esterházy-mondatban a szavaknak nincs domináns önértékük, jelentésük erőteljesen módosulhat: a tartalmukból adódó valódi jelentést a hozzájuk fűződő asszociációk kiolthatják vagy döntően megváltoztathatják. Ez a költészetben nem ritka, a prózában annál inkább. Az író hasonlóképpen használja a vendégszövegeket. Talán elég utalni a Kis Magyar Pornográfia elején található használati utasításra. Esterházy nyelvi ereje éppen a folyamatban, a folyamatosságban, a képzettársítások állandó, szüntelen áramoltatásában van, amelyek a téma - ha van - újabb és újabb módosulását adják, más és más oldalról mutatják meg. Többféle olvasatot kínálnak. Ami a nyelv egyneműsítését illeti, azt megtaláljuk Weöres Sándor versében: A szegény kis üdülőgondnok panaszai-ban, ahol éppen ez az egy- neműsítés a költő szándéka. Az ünnepélyes sestina formát Weöres gúnyoros tartalommal tölti meg, amolyan magyar cockney, külvárosi prolinyelvjárást használva. A rövid kitérő talán igazolja, hogy mélyebb hajlamai Esterházyt Weöreshez és Ottlikhoz kapcsolják. A legfontosabb kötődése „ezen a világon” azonban a szavakhoz fűzi. Bemutatja karneváli bevonulásukat a műbe (Bevezetés a szépirodalomba ízlelgeti, rakosgatja, kombinatorikus rendbe szervezi, gyűjti őket. Idegen nyelvet - vallomása szerint - nem ért, nem ismer, legföljebb a szavak jelentésével van tisztában. A nyelv, a mámor enyhe szabadsága és persze kínja az alkotó számára. A járom szabadsága. Az író pazar nyelvét általában mindenki dicséri, legtöbbször azok is, akik nincsenek elragadtatva az összműtől. Megesett efféle már mifelénk, egy Esterházytól ugyancsak távol álló íróval, Szabó Dezsővel. Erőteljes, expresszív nyelvéről olyanok is elismeréssel szóltak, akik legszívesebben törölték volna az irodalomból. Nagy regénye (Az elsodort falu) mára olvashatatlan... Esterházy sikerének, ha nagyon keresgéljük, találjuk irodalmon kívüli okát is. A szocializmus szárnyszavait, a szocreált, a politikai nyelvhasználatot, azaz 839 i
