Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Mórocz Zsolt: Esterházy - Esterházy árnyékában?

a felhívás hatására a szocialista brigádok levelei, nem ismertették behatóan véleményüket a műről, márcsak azért sem, mert Esterházy minden munkájában a szakma felé fordul - talán a Kis Magyar Pornográfia kivétel - és a céh-tükörnek teszi fel a kérdést, hogy: mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken? Innen (az irodalmi számonkéró' szék magas színe elől) szivárognak le azután a vélemények az alacsonyabb kultúrszinten leledzőkhöz. Ma a korszellem annyit követel, hogy legyen jól értesült, naprakész az ember. Lap, folyóirat, fax, szövegszerkesztő, internet. Jlizájnos szövegek”. Formatervezett káosz. Tíz másodperc megrendülés az afrikai éhezők láttán, öt másodperc a boszniai tömegsírra, fél másodperc a magyar koldusra. Be kell osztani a megrendüléseket is, hogy jusson mindenkire a tv híradásait nézve. A hírek után egy hideg sör és jöhet a krimi vagy a horror. A mindent elöntő, az érzelmeket felszámoló kivédhetetlen vizuális mocsok, amely mind több csatornán át ömlik felénk és belénk, új magatartást követel. Esterházy fölénye, az ironikus világ- szemlélet egyrészt ennek köszönheti sikerét. Divatba jött, megpróbáltak sokan hasonlóan érezni, írni. Goethe ifjú Werthere óta tudjuk, hogy léteznek érzelmi epigonok is - az irodalmiakról most nem szólva.

Ünnepelték hangütése üdeségét és az új szerepet - mert az irónia mindig távolságtartást is jelent -, amely sokak szerint hiányzott irodalmunkból. Végre egy tehetség, és nem óhajt vátesz lenni! Igaz, ami igaz, mifelénk akkor szeretik szívből az írót, ha már halott. Elvárják tőle, hogy elessen a csatatéren, feküdjön a vonatkerék alá, ugorjon le az emeletről, kapjon szívrohamot, vagy legalább gyomorfekélyt és pusztuljon mihamarább. Hogy azután az arra legalkalmasabbak ápolgathassák emlékét, gondozhassák hagyatékát. Ester- házytól mi sem állt távolabb, mint lángoszlopként haladni a nemzet élén, közvetlenül társadalmi szerepet vállalni. Az ironikus beállítottságú író nem alkalmas efféle lobogásra. A kérdés az, az irónia mire alkalmas, hol vannak a határai? Rilke azt mondta Kappus uramnak, hogy vannak mélységek, ahová az irónia nem ér le. Mások azt állítják (Horkay Horcher): szemérmesség ez és meghátrálás bizonyos dolgok kimondása elől. Az irónia Esterházynál - mint sokaknál - az érzelgősség ellensúlyául szolgál. A pátosz, a lelkesültség, a nyavalygások, a vicik-vacak romantikus rezdülések, túlcsorduló vágyak ellenszere. A Szív segédigéi jelzik, hogy az iróniával meddig és ne tovább. Ezzel a munkájával ismét zavarba hozta olvasóit, különösen a szakmát, olyannyira, hogy a már befutott író művét az egyik folyóirat visszadobta. (Meg is sértődött rendesen, mondja.) Érdekes lenne tudni, vajon a szerkesztők mit vártak? A megszokott jól bejáratott ironikus hangot? Az anyja sírja fölött azonban az ember, - ha író is - nem posztmodem érzéseivel küszködik, hanem a köny- nyeivel. A halál mélységes érthetetlenségével, önnön mulasztásaival, titkolt haragjával a halott iránt - mert itt hagyott -, saját erőtlenségével, hitványságával, gyöngeségével, félelmeivel. így lehet ez a kőkorszak óta és így is marad a következő kőkorszakig. Az elmúlással szemben az irónia halott, legföljebb a cinizmus életképes. A Szív segédigéinek megjelenése után úgy vélték - az író meglepetésére -, hogy végre, valahára megkomolyodott szerzőjük.

Esterházy iróniájának akadt egy irodalmon kívüli hozadéka, mégpedig az, hogy az irónia a szocializmusban a rendszerrel való szembenállásként (is) tételeződött. Akik komoly kihívást jelentettek a „fennállóra”, Csoóritól Kon- rádon át Csurkáig - függetlenül attól, hogy mennyire eltérő alkatú, gondol835