Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Bohár András: Verbo-vizuális provokációk - Székely Ákos költészetéről

zésükről tudunk, a rendszer átláthatóságába vetett bizalmunk azonban egyre inkább fogyatkozik. Pontosan ezért szükséges még azoknak a csekély számban meglévő nyomoknak a fölkutatása, amelyek legalább a végpontot jelzik egy pillanatra.

Az utolsó cselekvésegység megtalálása lebet a fordulópont. Amikor a szövegtöredékekből kibújó kéz levegőtleníti a léggömböt. Itt már nem a létezés veszélyességének és a korkritikai mozzanatok asszociációs bázisaira alapozhatjuk nyomkereséseinket, hanem a mindent eltávolító gesztus egyszeriségére és tisztaságára figyelhetünk. Ezt követően bármi ismételten megtörténhet. Azonban legalább időlegesen kivonhattuk magunkat a hagyományos értelemkeresés beszabályozó modelljei alól. S ez kettős lehetőség applikációját sejteti. Vagy befejezzük a játékot és a fókusz végpontjának tekintjük a fölső keresztszár utolsó kockáját, vagy folytatjuk a meglévő kockák elhelyezését a kereszt bal szárát megformálva.

A folytatás mellett döntünk. Ugyan igazából sohasem tudjuk meg, hogy Székely Ákos tűnődései miképpen kapcsolódtak az alkotás pillanataiban Szmergyakov meditációihoz, de talán nem is az a fontos, hogy milyen poétikai és filológiai párhuzamokat fedezhetnénk fel a két auktor produktuma között. Sokkal inkább az a perdöntő, mint ahogy a kirakósdi variálható szerkezeti rendje is sugallja, hogy milyen szimbolikus jelentőségre tesz szert ez a negyedik fázis, miképpen épül általunk ismételten újra egy hagyomány.

Az ,,f’ (most legyen fújás) szétárad és egy perforált helyre fúj néhány a betűt. Ez lehetne a kezdet is, de mint a kép két irányba mutató nyilai is mutatják, ez csak egy másodpercnyi mozgásállapot bemutatása. Ennél már jóval konkrétabb az 5 éves füstbe (megint az „f”) terv metaforájának és a negyedik hangnak az egybekapcsolása Szmergyakov tűnődéseiből. Ami egyaránt utalhat a konkrét közép-európai sorsunk természetére, és a metamorfózis szükségeségére. Már bálám szamara is megszólal, a metafizikák utáni és pa- ralogikák előtti időben, szóval jelenünk köztes állapotában. Ajáték végét jelző kocka a büdös van feliratot és a V issza kosz nyelvi játékát tartogatja számunkra. A helyzetfelmérésé elég egyértelmű. Az azonban, hogy mi történik ezután velünk: már jócskán többesélyes. A hátrálás éppoly valószínű, mint a személyes lét ellehetetlenülésének negatív iniciatívája. Az első esetben a hagyományos-erkölcsi normák használhatósága ill. korszerűtlensége a tét. Amá- sik esetben a morál nélküli világ masszaszerű embere sejlik fel árnyképként.

Egy bizonyos. Hogy amire ajáték végére érünk — s talán ezt is akarhatta az ,,f’ kirakósdija - kérdéseink és lehetőségeink megszaporodnak. Mivel mind a művészet, mind a világ és ember sorsösszefüggéseinek természetébe belepillanthatunk, legalább a hitünk erőre kaphat, hogy mi alakítjuk játékainkat, mi rakjuk össze a mozaikdarabkákat.

78