Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szepesi Attila: Egy életmű körvonalai

ban a hitben neveltek, hogy az egyiptomi piramisok a világ legrégibb kőépít- ményei, és hogy az ember által emelt első templomok a Közel-Keleten, a termékeny Mezopotáiában épültek. Úgy gondolták, hogy itt, az első nagy civilizációk hazájában találták fel a fémművességet... Aztán mint villámcsapás ért minket a megrázkódtatás, amikor megtudtuk, hogy mindez tévedés. A nyugat-európai megalit kamrasírokat most már a piramisoknál korábbra datáljuk - valójában ezek tekinthetők a világ legkorábbi kőépítményeinek -, és így a Földközi-tenger keleti medencéjéből való eredeztetésük teljességgel valószínűtlennek tűnik. Málta mély benyomást keltő templomait ma korábbra datáljuk, mint akármelyik közel-keleti kőből épült párját. Úgy tűnik, hogy a rézművesség a Balkánon már korán kialakult - korábban, mint Görögországban -, és így Európában teljesen önállóan fejlődhetett. Úgy tűnik továbbá, hogy Stonehenge már felépült, és Nagy-Britanniában már javában tartott a korai bronzkor, mielőtt a görögországi mükénéi civilizáció megszületett volna... Ahagyományos őstörténeti világkép tehát minden pontjában cáfolatot nyert...”

Naivitás volna persze azt képzelnünk, hogy a kitűnő Renfrew (és egyáltalán: a szerves anyagok radioaktív bomlásából következtetéseit levonó „újrégészeti iskola”) eredményei Várkonyi nézeteit tételről tételre alátámasztanák. A kétféle kutatási módszer alapjaiban különbözik egymástól. A pécsi kultúrhistorikus metodikája más, mint a tárgyakat fürkésző régészeté, ő a mítoszok világára függeszti a tekintetét, bár az sem vonható kétségbe, hogy a tárgyi régészet (korabeli) eredményeit is felhasználta kutatásaiban. Am talán az sem kevés, ha megállapítjuk: az „újrégészet” eredményei sokszor egybeesnek Várkonyi Nándor sejtelmeivel s ha talán minden részletükben nem is erősítik azokat, de cáfolni sosem cáfolják. (Elgondolkoztató viszont, hogy a tudomány „haladásának” hangoztatni, akik elfogadják a szakmai vizsgálódások időről időre törvényszerűen bekövetkező önkorrekcióját, mely a korábbi kanonizált nézeteket negligálja, a kultúrhistória tévedéseit és szükségszerű nézetváltozásait a délibábosság és a habókos tudománytalanság bizonyítékának látják.)

Várkonyi második nagyszabású „őstörténeti tablóképe” (Az elveszett paradicsom) előbb csak szemelvényesen jelent meg 1988-ban, néhány évre rá viszont végre az egész mű is az olvasók asztalára kerülhetett a Széphalom Könyvműhely jóvoltából, 1994-ben. E mű, mint róla Vekerdi László írja: „Semmiképpen sem egyszerűen kiegészítője a Sziriatnak. Az újabb könyv írása közben, úgy látszik, megfordult az arány, s ma inkább a Sziriat tűnik Az, elveszett paradicsom valamiféle kiegészítésének, illetve meghosszabbításának. S nem csupán abban az értelemben, hogy a Sziriat szól a viszonylag fiatalabb időkről, a hozzánk lényegesen közelébb gomolygó ősmúltról. Az inkább a lényeg, hogy elvi szempontból Az elveszett paradicsom birkózik egyetemesebb és nyilvánvalóan még sokkal alapvetőbb kérdésekkel. Ugyan- nyira, hogy a Sziriat voltaképpen csak innét, Az elveszett paradicsom felől érthetőmeg teljesen. Ám ugyanakkor ezek a mélyebb kérdések még bajosabban megközelíthetőek, még titokzatosabbak és még bizonytalanabbak, s ebből a szempontból mégis a viszonylag egyszerűbb Sziriat tekinthető bevezetőnek...”

Az elveszett paradicsom részben tehát előzménye, részben folytatása a

798