Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Bohár András: Verbo-vizuális provokációk - Székely Ákos költészetéről

némelyike már eljut a legkisebb egységnek, a betűnek a redukciójáig, mintegy előlegezve egy új nyelv megteremtését.

Ez a redukciós folyamat két oldalról is kitapintható. Egyrészt a már jelzett legkisebb egység fölmutatásának irányában, aminek erőterében a fogalmi-értelmi lehetőségek destrukciója történik. Másfelől láthatjuk azt is, hogy a munkák reprezentálják annak az egyedi, ám mégis határokat átjáró művészetfogalomnak a szükségességét, amiben értelmezhetővé válnak a vizuális és verbális kötődések komplexumai.

Valamiképpen annak a hangnak, képnek, mozgásnak és értelmi-érzelmi feszültségnek a megmutatása lesz a feladat, ahol másféle kérdésfeltevések válnak lehetővé, mint eddig a tradicionális irodalom megengedett. Egy Apollo géppapír csomag negatív képén három szót olvashatunk a név részletének és az áron (50 Ft!) túl: magvas, kékszemű, irodalom. Már az is gesztus- és szimbólumértékű, hogy a költészet matériája, ahová íródik, jelenik meg. Az csak tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindezt negatív kép közvetítésével láthatjuk, azaz nem valóságosan, szemben a tényleges élettel. S ha ebben a kontextusban figyeljük a három szót, akkor nem lehet kétséges annak ironizáló aspektusa. Mindennek a felmutatása, egyben utal arra a költészeti programra, amit a könyv egésze sugall. A tradíciók, konvenciók mögé kell kérdeznünk, csak akkor lehet esélyünk arra, hogy a töredékeket, egyszeri, megismételhetetlen rezdüléseket a magunk tökéletlen módján rögzítsük. Azonban mindez, ellentétben a romantika művészetfelfogásával, nem előlegezi azt, hogy valaha is felismerhetjük a részben az egész virtuális valóságát.

Az Egyszeri kibocsájtás „allegatum” egysége már a sajátos öndefiníció jegyében fogant: ACCEPT ART. Az elfogadó, hozzájáruló művészeti alapmagatartás, nem pusztán a semmiből való teremtés és isteni adományként felfogott kreativitás ill. zsenieszmény ellenében konstituálódik, de a közvetlenül megjelenő folyamatok mű-alkotássá minősíthetőségét is előlegezi. Még találhatunk a képen vers- és szövegtöredékeket, ám a felfújt léggömb önirónikus és pihekönnyű gesztusa már előlegezi a művészetben rejlő értelemkeresések és hozzájárulások természetét. így a racionálisan bemérhető világ és a véletlen szóművészet a térben érintkezik azzal, ami elkerülhetelten: a jelzéssel, hogy a művészet tulajdonképpen csak formaként létezik (a léggömb, a tartalmi elemek, és direkt tematizációk már nem részei a formának).

Immáron nem a verbális vagy vizuális argumentációk poétikuma kerül hangsúlyos helyzetbe, hanem a mozgás önértékű narrativitása, képisége. Ezt dokumentálják a könyv függelékében közölt videófilmkocka-részletek is, ahol az ACCEPT ART dinamikájába pillanthatunk bele. A mű-alkotás készítése az egyedüli lehetőség a nyelvi-képi argumentáció és narrativitás önazonosságának megidézésére. S ezt tulajdonképpen felfoghatjuk a hagyományos vizuális költészettől való búcsúként is. Szerzőnk nem a hagyományos könyvforma kereteiben gondolkodik, hanem más mű-egészek kimunkálásán fáradozik. így a video és a „mobil-könyv” térnyerése tapasztalható a kilencvenes évek költészeti munkáiban, aminek ,,f’ címmel közzétett darabja kivételes dokumentuma honi kísérleti művészetünknek.

71