Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Beke György: Magyar zarándoklat Rómába

- Venio iterum crucifigi.

Ez a párbeszéd kétezer éve a félelem és az önfeláldozás halálos összecsapása.- Hová mész, Uram?- Azért jövök, hogy még egyszer megfeszítsenek.

Péter pillanatok alatt újraéli ura háromszoros megtagadását Jeruzsálemben, Krisztus kereszthalálát a Koponyák Hegyén, a tanítványok szétrajzását a pogányok között, miként ezt uruk megparancsolta nekik, átéli a keresztényüldözések borzalmait, Nero kegyetlen uralmát, és már tudja, hogy sorsa elöl nem térhet ki.

Visszafordul, és vállalja a maga kereszthalálát.

Quo vadis... Egyszerű, mégis meghitt hangulatú templom neve a Via Appia Antica elején. Szerény templom a bazilikák városában, a fény és ragyogás világában. Vörösesre festett külső falak, a belső berendezés is kevés. Az oltár két oldalán, a falakon hatalmas festmények. Dráma hangulata. Egyik képen Krisztus a kereszten, másikon Péter, de ő fejjel lefelé. Maga kérte, hogy így feszítsék meg, mert nem méltó arra, hogy ura halálmódjában részesítsék.

Balra, közvetlenül a templom bejáratánál az író szobra: Henryk Sien- kiewicz. Gyarló író-ember szobra a katolikus templom szentjei között? Származásával érdemelte ki ezt a tisztességet? Nagybirtokos, nemesi ivadék. Újságíróként? Előbb radikális, majd mérsékelt, végül konzervatív. Egy időben illett elítélni ezt. Lengyel hazafi volt, aki az első világháborúban Svájcból segítette hazája feltámadását. Ezért nem római templom díszhelye jár ki neki. A Nobel-díj sem ide illő érdem.

De a regény, amiért a Nobel-díjat kapta, az adja meg Sienkiewicz földi rangját az egyház világában. A kereszténység felemelő drámáját értette meg és szőtte bele a Quo Vadis? szövegébe. Az írói mellszobor a templom bejáratánál szelíd eréllyel kérdezi a belépőktől: megértették-e a sorsvállalás misztériumát? Ami több a halál engedelmes elfogadásánál.

Néma Colosseum

Dsida Jenő egy felséges éjszakán állott a reflektoroktól megvilágított, holdsugártól szelíden befutott Colosseumban.

„Örökké hálás lélekkel köszönöm a sorsnak azokat a pillanatokat, amelyeket mindenkitől félrehúzódva, egyedül tölthettem a Colosseum csöndes kövei között... Túlságosan fűtött, regényes fantázia sem kellett ahhoz, hogy egyszeriben megelevenedjék előttem a Colosseum. Hogy ezer fáklyától legyen világos és vakító. Hogy lássam a hatalmas római méltóságokat bevonulni római díszhelyeikre. Hogy lássam a zajló, tolakodó tömeget, amint izgatott tapssal várja, követeli a véres látványosságokat. Gladiátorok viaskodnak közvetlenül előttem.

Pollice verso: - a hüvelykujjak lefelé fordulnak.

Keresztény tömegek énekelnek. Arcuk ég, szemük lángol... Még néhány pillanat, és itt a biztos halál...”

Napfényben nincs vízió; a kavargó, lármás, rohanó Rómában a Colosseum

735