Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
harcosok sírjában. Mivel a sarló főként fegyveres férfi-, és néha gazdag, többször szegényesebb női sírokban kerül elő a hastájékon vagy a lábak felett keresztbe fektetve, az a vélemény látszik inkább beigazolódni, hogy a sarlót elsősorban mint a vasbabona tárgyát, s nem mint munkaeszközt tették a sírba. Amagyar honfoglalás korában, a 11. század közepéig, talán a vödrökhöz hasonlóan, morva közvetítéssel vagy közvetlen morva hatásra!?) jelent meg újra a Kárpát-medence sírjaiban, maga a sarló ugyanis, mint a szó bolgártörök eredete jelzi, már korábban a magyarság munkaeszköz-készletének tartozékává vált. A férfiak viselete A Karoling-korban a férfiak övét, kevés kivételtől eltekintve, már nem díszítették, csak egy egyszerű vas vagy bronz csattal fogták össze. A kisszámú (morva és óhorvát) arisztokrata övét az angolszász állatstüus (az ún. Tassilo- stílus) motívumkincséből merítő, a Karóikig birodalom belsejében működő mesterek által mívesen kivitelezett, öntött aranyozott bronz csat és szíjvég (néha még lyukvédő is) díszítette. Az alsóbb néprétegek övét összefogó csatok formájuk alapján (1) ovális vagy (2) D-alakú, (3) négyszögletes és (4) lant alakú, továbbá (5) ovális karikájú, trapéz vagy téglalap alakú csattestűek lehetnek. Az l)-2) csoportba tartozó csatok szokványos típusok a 9. században. A vaslemez csattestűek azonban a nyugati területeken (Oberpfalz, Oberfranken) gyakoribbak, mint attól keletre, a Dyje völgyében és Alsó-Ausztriában, ill. a Dunántúlon. Míg e csatformák bronzból készített változatai még nagy valószínűséggel avar műhelyekből kerültek ki, a vasból készültek jórészt már az azt követő időből származhatnak (bár egyszerű csatformákat már az avar korban is készítettek vasból). Kivételesen vaslemez szíjvéget is erősítettek az öv végére, amit egyszeűr motivumú berakott fémszálas díszítéssel láttak el. A férfiak övére különféle módon volt felszerelve a tarsoly. Benne szinte mindig megtalálható a tűzcsiholó, amely formája alapján: (1) szalagszerű testű, középen alig szélesedik ki, vagy (2) háromszögletű, „karjait” oválisra, enyhén vagy erősebben háromszögletűre hajlították, (3) a csiholó teste szalagszerű, végeit szimmetrikusan, kétszeres S-alakban hajlították vissza (ún. „morva” típus). Az (1) és (2) csoport tűzcsiholó formái általánosak mind az avar kori, mind pedig a Merowing-kori leletanyagban, s még a 10.-11. században is változatlan formában fordultak elő. A (3) tűzcsiholó-formát több kutató is á morva kovácsművesség sajátos termékének tartja, feltételezve, hogy az bolgár közvetítéssel egy bizánci prototípust követ. Úgy látszik azonban, hogy ez a tűz- csiholó-forma jellegzetesen a települési központok, településagglomerációk tárgytípusa: a nagy morva központokon kívül sem az ottani falusi temetőkben, sem a felső-dunavölgyi temetőkben nem található meg, de újra megjelenik Mosaburg/Zalavár közvetlen vonzáskörzetében. Sokkal inkább e központok specializálódott kovácsaihoz kötődik tehát, mint a bizonytalan bizánci előzményekhez, hiszen mind a bulgár, mind az óhorvát leletanyagból hiányzik; márpedig ha kialakulásában valóban bizánci előképek játszottak volna szerepet, akkor abban legalábbis mutatóban elő kellene fordulnia. Sokkal reálisabb előképnek látszik az avar kor végéről, Zillingstal (Völgyfalu) egyik sírjában 625
