Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Kovács István: "Virágroncs, kőlevél" - Rózsa Endre ötvennegyedik születésnapjára
szeme... Mintha Arany János az idő csapdájában az ő tekintetéről rajzolta volna meg Toldi pillantását. Varjak közé csap le a szél, riadtan égre szállnak, örvénylő pernye-rongyai a széttaposott nyárnak. Akkor még ép szellemmel és lélekkel tudtunk látni és hallani. Értettük a szóközök beszédes némaságát, a trambolinként rezgő gondolatjellel befejezett befejezetlen mondatot, az emlékezet verssorokon túl lebegő térségein megannyi halottak napi mécses izzott fel - 1956 őszének széttaposott sírhalmain. Rózsa Endre évek múltán, és csak egyetlenegy alkalommal vallott arról, hogy a költészet pusztulással fenyegető, de megváltással is bíztató keresztútján az ősz indította el; az 1956-os. Mint a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola első éves hallgatója osztályával együtt felesküdött a Nagy Imre kormányra. A november 4-ét követő szétszóródás őt és egyik bajtársát szülővárosába, Pécsre menekítette. Ateherautót, amelyen többedmagukkal utaztak, megállította egy szovjet ellenőrző különítmény. A személyes motozás során társánál pisztolyt és lőszert találtak... Ahelyszínen agyonlőtték. Rácz Jánosnak hívták, tizenhat éves volt. A Csillag és fillér címen emlékét megidéző poémát a költő-bajtárs huszonhat éven át írta. Azzal a felelősséggel, mintha a szerencsétlen végzetű diák csak ezért a versért jött volna világra: Nem lettél, hős barátom! Csak halott. Pár kemény fillér-könnyel a bánat perselyében nincs túlcsörgetve mégsem az a meredt kiáltás, mi helyedre fagyott! Nincsen feloldás! Világból kivált szemek merednek egyre, és minél üszkösebben, annál több lobban-sebben vacognak őszi kertek, s dacolnak dáliák! Kevés hiányzott ahhoz, hogy Rózsa Endrét is ugyanez a sors érje. Hogy róla írja majd valaki azt: „... ott feküdtél az égboltnak hanyatt... (...) ... messzire elhányt csizmáid külön fordultak égnek...” Igen, 1956. november 5-én a torkában érezte Dosztojevszkij akasztófa alatti halálélményét, jóllehet százhét év telt az orosz írónak megrendezett kivégzési színjátéktól. Nélküle egyik se volna az, aki. Nem tudom, a Csillag és fillér hányadik során, szakaszán, változatán volt túl 1965 tavaszán, amikor az Ősz, 1964-et felolvasta. Csak azt tudom, hogy kettéhulltak az arcok és a szárnyak, s gigászi téli díszszemlére sorakoznak a tárgyak. 54
