Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - Tilkovszky Lóránt: Költők Teleki Pálról
Hogy hullunk a szennybe, szégyenbe, vérbe. Az áprilisi szél sziszegett, Felhőkkel borította az eget, Aztán mindennek vége volt, - csak Nem a bűnöknek, nem a pokolnak, Nem a tankoknak, bombáknak, romoknak, Fogcsikorgatásnak, kínzásnak, jajoknak, Megtáncoltatásnak, szégyen-daloknak. Minden megdermedt, csak a férgek mozogtak, Csak a ganajtúrók, poloskák, patkányok, Döglegyek, keselyűk, sáskák, sakálok, az öklendezők, tajték-epehányók, Világtörténelem penészébe pácolt Riadt rémuralmak, szláv-zsidó ragályok, Vérengző vigécek, népi janicsárok. Az öklendezők, tajték-epehányók, Trágyadombbá tették Magyarországot, A rondaságot kenyerünkké tették, A hazugságot vérünkbe ömlesztették, A század pestise életünkbe forrt át - Jaj, Magyarország! 2 A csőcselék-urak között Nagyúr volt, gróf volt nemcsak rangra, Ezért Választotta a ködöt, Ezért nem indult csőcselék-kalandra. Hogy tévedett? De nem volt nála kényesebb: O úgy szólt, hogy elhallgatott, S mert tudta, hogy szava mit ér, Azért hozta a véráldozatot. Azt hitték a kedélyesek, Hogy Mohácsnál több is veszett, S kik soha nem tanulnak, A pimaszok, a délcegek Azt hitték, hogy mindent lehet Magyar úrnak Csak ő tudta, hogy jobb elnyúlni holtan, Ha nem akar úr lenni a pokolban. Csak ő tudta, hogy Magyarország Nem osztály, nem tömeg, De mindig az egy, meg az egy - S vállalta sorsát.
