Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6-7. szám - Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: "Söréttel terített le vízilovat"

Fábry Zoltán legjelentősebb és legbátrabb írói tette kétségkívül a csehszlovákiai magyarságot sújtó 1945-1948 közötti deportálások és kitelepítések ellen írott A vádlott megszólal című szenvedélyes memoranduma. Ugyanezen időben írott Naplójában megcsillantja esszéírói erényeit is: ízelító't ad világpolitikai éleslátásából, sőt a bolsevizmus bűneit is kemény szavakkal taglalja. Őszintesége még az egyébként meglehetősen magyartalan stílusára is jótékonyhatást gyakorol. Kár, hogy ezt a Napló-kéziratot sohasem jelentette meg, pedig a 60-as évek végén erre a retorziók elkerülésével is módja volt. Ezzel szemben 1948 utáni két első könyvének sok írása újból bolsevista szellemi ballaszttól terhes. Ezt némiképp ellensúlyozza ugyan óexpresszionista nyelvezetű antifasiszta publicisztikája, amivel kétségtelenül a nemzetiségi sorskérdésekről is volt rejtett mondanivalója, csak hát ez a jól álcázott célozgatás csak a kor metakommunikációs rendszerében volt dekódolható, maradandó értékként (sok egyéb fogyatékossága mellett) már csak ezért sem eshet latba, így hát számomra Fábry Zoltán „erkölcsi univerzummá”, „erkölcsi fenoménné” avatása sem elfogadható.

Esszéi meglepő alcímet viselnek: Vízilovak. Hogyan kerül a csizma az asztalra?

Ezt a ma már „Vízilovak” gyűjtőnévvel illetett esszésorozatot egy ártatlannak tűnő rádióriporteri kérdés robbantotta ki belőlem 1991 elején. Az újságírónő kérdése így hangzott: „Min dolgozol mostanában, és milyen a közérzeted mint magánembernek, mint költőnek, mint szerkesztőnek?” Az újságírónő elkövette azt a hibát, hogy a kérdést írásban tette fel. így hát - az élőbeszédben óhatatlanul előforduló pongyolaságokat kikerülendő - papírra vetettem a választ. S mivel a talán túlontúl is egyszerű, könnyen „leföldelhető” kérdésre hosszú, problémafelvető, a szlovákiai magyar irodalmi értékrendet alapjaiban fölforgató írásbeli válasz született, a riporteri inspirációt ekként jellemeztem: „söréttel terített le vízilovat”. A víziló-szimbólum aztán az esszésorozatban ezt követően is fól-fólbukkant, aminek az lett az eredménye, hogy ezek az írásaim Vízilovak ként kerültek be a köztudatba. Egyébként a Vízilovak és az „őket” követő vérbő sajtóvita legfontosabb részletei előreláthatólag 1996 elején önálló kötetben is megjelennek.

1994 júniusától a Kalligram című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Ez a lap nemcsak a szlovákiai magyar irodalom orgánuma, hanem tágabb horizontok felé tekint. Milyen elvek alapján válogat a világirodalomból?

Először talán pár szóban ismertetném az előzményeket... A Kalligram című folyóirat 1992 júniusában jelent meg először, annak a Grendel Lajosnak a főszerkesztésében, aki a ’89-es fordulat után az Irodalmi Szemle élére került. Az akkor már több mint harmincéves Szemle (mely ez idő alatt az egyetlen szlovákiai magyar irodalmi folyóirat volt) a 80-as évek második felében a kultúrpolitikai beavatkozások jóvoltából” elszigetelődött és egyre alacsonyabb színvonalra süllyedt. így hát az újdonsült főszerkesztőnek nem volt egyszerű a helyzete, amikor 1990 elején új értékszempontok érvényesítését tűzte ki célul. Az újjászervezett szerkesztőségnek (melynek Grendel Lajos jóvoltából magam is tagjává váltam) két esztendő alatt nem is sikerült minden tekintet538