Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - Buji Ferenc: A számok demokráciája (esszé)
Jegyzetek 1. Eisz emoimürioi, ean cirisztosz é; vagyis: „Egy annyi nekem, mint tízezer, ha a legkiválóbb* (Diels, 42). 2. Ha a „miértet" kutatjuk, akkor a kvantitatív szemlélet kizárólagos elterjedtségének egyik oka minden bizonnyalannak egyszerűsége, mondhatni „szimplifi- katív* jellege, továbbá praktikus volta annak a racionális apparátusnak, annak a „(számítás)techni- kai világmindenségnek" a szempontjából, amellyé az ember éppen most alakítja önmagát és világát. Ennek a világnak ez a szemléleti beállítottság a conditio sine qua nőm a. 3. Mindenki többre értékelnie!) egy „kvalifikált" an bért egy olyannál, mint akinek soha egyetlen eredendően új gondolat nem fordult meg a fejében, soha egyetlen lényegi felismeréssel nem gazdagította önmagát; és mindenki többre értékel egy Dürer-önarcképet egy harmadrangú festő képénél, még ha ez utóbbi nagyobb is. 4. Vagyis az érzéki tapasztalás határa non határa az empíriának. 5. Hogy ez a szimbiózis egészen világos legyen, íme egy példa.E)gy képet nem minősít az, hogy mekkora, vagy hogy mennyi festéket használtak fel hozzá (vagyis mindaz, ami benne mérhető, ami kvantitatív); ami minősíti, az nem kvantálható, s éppen az benne a kvalitatív: az, ami egy képet a felhasznált anyagokon tűi képpé tesz. Hasonlóképpen: az embert nem a súlya, magassága vagy sejtjeinek száma minősíti, hanem erikölcsisége, gondolatai, szépsége, vagyis mindaz, ami mérhetetlen. A Minőség és a Mennyiség világunk két, legfelső és legalsó princípiuma, és minden létező e két princípiumban Részesülve" van. 6. És, hozzá lehet tenni, non is a kettő között van, mint mondjuk a közgazdaságtan. 7. Természetesen az atomok i\jkori felfedezése után alig néhány évtizeddel már ki is derült, hogy azok voltaképpen nem is oszthatatlanok, vagyis nem is atomok, noha jelölésükként - tévesen - ezek után is megmaradt az „atom" szó. 8. A kérdés valóban abszurd és blaszfémikus, de erről nem e sorok írója tehet. Ami az összeadást Jehet- ségessé" teszi, az a teista szemlélet egyik axiómája, mely szerint Isten egy. Másképpen ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy nincs két Isten, Istenből („csak") egy van. Viszont ha Isten egy, vagyis ha megszámolható (még ha ez a megszámol ás csupán egyig terjed is), akkor bármi megszámolhatóval összeadható, és éppen ez a nonszensz. Sőt, elvileg ha van egy Isten, lehet másik is - ugyan nem az „Isten", hanem az „egy" szempontjából. Istenhez nem lehet semmit sem hozzáadni, és ez nemcsak matematikailag nyilvánvaló (Isten sem nem kvantálható, sem non kvalifikálható számmal), hanem bölcseletiig is (nincs semmi, ami mintegy Istenen túl, r^jta kívül lenne). Flótinosz írja, hogy az Egy (Isten) bélyege a létezőkön, hogy minden egy: egy az írógép, amin éppen írok, és egy e sorok olvasója is. Ezzel szemben ki kell jelenteni, hogy Istent pontosan az különbözteti meg a létezőktől és lényegtói, hogy nem egy, nem megszámolható, nem zárható be egyetlen számba sem, legyen az bár egy végtelen egy. Voltaképpen minden egy, kivétel „egy", aki nem egy (és természetesen nem is több). Ami tehát blaszfémikus, az az a szemlélet, amely Istent, mintegy eszmei objektumot képezve belőle, összeadhatóvá teszi, ugyanis ez non egyéb, mint implicit istentagadás. 9. Ha ugyanis két szám semmiben nem különbözik egymástól (kvalitatíve), akkor az többé már nem tekinthető két ugyanolyan számnak, hanem csak egyetlennek; vagyis a kvantitatív matematika illegitim módon sokszorosítja számait. Szorosan (ezzel függ össze, hogy két ugyanolyan entitás sem létezik (az „ugyanolyan* ismét csak azt jelenti, hogy kvanti- tatíve azonos), ugyanis két ugyanolyan entitás azonmód ugyanaz lenne (vagyis a kvalitatív különbségek megszűnésével a kvantitatív különbség is megszűnne közöttük). Elz a voltaképpeni oka annak, hogy kvantumodról beszélni helytelen. Már a térbeli ésA^agy időbeli „helyzet" is kváifikálja az entitásokat. 10. Itt ismét csak hangsúlyozni kell - ugyanis tudatosítása rendkívül fontos, - hogy kivétel nélkül mindenki a kvalitatív szemlélésben él és életében mindenki minden esetben ezt alkalmazza, de ha explicit állásfoglalásra kerül sor, ugyanez az ember automatikusan, hogy nem mondjam motorikusán és mintegy feltételes reflex alapján a kvantitatív szemlélet álláspontjára (demokrácia, matematika, egalita- rizrnus stb.) helyezkedik, egy olyan álláspontra, amelynek elfogadása - úgy véli - kötelező egy humanista ember számára. Hogy az egalitarizmus mennyire nem humánus álláspont, sőt milyen mértékben emberellenes (direkt módon, de nem nyíltan!), az a későbbiek folyamán világossá fog válni. 11. Ha e „világok" száma meghatározatlan is, de nem végtelen. Az olyan megfogalmazások, mint „emberi létforma* (létszint) vagy „állati létforma* (létszint) már maguk is a hierarchikus különbségek, a kvalitatív szintek ugyancsak meghatározatlan számát foglalják magukba. Minden emberi individuum egy „világ", s ugyanez mondható el az állati egyedekről is (hogy a kettő között mégis mi a különbség, arra a későbbiekben térünk ki). 12. Az a különös ellentmondás, amely az evolúciós kvantitizmus explicit véleménye (az ember a legma- gasabbrendű) és implicit háttéraxiómája (amely az embert a kvantitatív szemlélet tárgyává teszi s ezáltal „végtelenül" leértékeli) között feszül, egy másik szinten is megnyilatkozik. Ugyanis míg a ma általános szemlélete az embert (és az rációt) eddig soha nem tapasztalt mértékben túlértékeli, addig a szubjektumot (és a pszichét) a legnagyobb mértékben aláértékeli, mintha csak az ember nem szubjektum lenne, és mintha csak a ráció nem egy képessége volna a pszcihének. Az ember, mint Jung megjegyzi, ma egyre inkább úgy tekint s^ját pszichéjére (vagyis önmagára mint szubjektumra), mintha azt a zsebében hordhatná. 13. Ezzel szemben nyomatékosan ki kell jelenteni: a humánus úgy viszonylik a „reálishoz", a szubjektum (szubjektív!) az objektumhoz (objektívhez!), mint az emberi a dologihoz. Szubjektív - emberi - minőség; objektív - dologi - mennyiség. Minél alacsonyabb- rendű a tárgya egy diszciplínának, annál alacso- nyabbrendű maga a diszciplína, tehát annál inkább lehet egzakt. A legalacsonyabbrendű tudomány, a matematika, egyben a legegzaktabb is, éppen merőben kvantitatív jellege miatt. Ami pedig a természet- tudományokat illeti: minden természettudomány mennyiségtan, amennyiben nem a diüsziszt, nem a természetet tanulmányozza, hanem csupán a természet kvantitatív (mérhető) oldalát. A természet ugyanis nem puszta mennyiség, hanem materia signata qualitate, minősített anyag. Továbbá a szubjektum leértékelése mutatkozik meg abban a felfogásban, amely az „objektív" kifejezést analógnak tekinti a tudattól (szubjektumtól) függetlenül létezővel; ugyanis az, hogy objektív, kiindulva az objektumból, annyit jelent, hogy valami a tudattal mint szubjektummal relációban, a tudat tárgyaként, objektumaként, vagyis objektívként jelentkezik. 14. Pontosan ez az értelme az eckharti „fü zionált, de nem konfündált", illetve a szanszkrit bhedabhedha (elkülönülés nélküli megkülönböztetés) kifejezésnek. A mai társadalom ezek szerint konfündált, de nem fü zionált (minthogy minden valódi fúzió, egyesülés bázisa a minőség, a mennyiség csak elkülönít, vagyis összezavar), illetve - minőségi - megkülöntöztetés nélkül különít el - mennyiségileg. 534
