Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - Szalay Károly: Plinius halála (részlet)
barátom vendégszeretetét. Van valakinek fogtisztító pora? Az enyémet Mi- senumban felejtettem, holott fogaink fogyásával egyre jobban növekszik a fogtisztítópor fontossága.- Uram, aludj nyugodtan, mi majd virrasztunk itt a kertben. Zúgás, morajlás még mindig beszűrődött a ház épületekkel körülzárt kertjébe. Az ebédlőben és a kert sarkaiban háromlábú bronz állványokon világítottak az olajpilácsok, inkább a sötétséget téve egyértelműbbé, mint a látást. Nem sokkal azután, hogy Plinius visszavonult aludni, szolga jött és jelentette, hogy a szél megfordult, a Vesuvius felől fú, s furcsa szagokat terel maga előtt. Halkan beszélgettek. Plinius szavai ellentmondásos érzelmeket váltottak ki a jelenlévőkből; akadt, aki mindezek ellenére esküdött Osirisra és Isisre. Volt olyan is, világjárt hajós, aki új vallásról és új istenről beszélt, a héberek istenének a rokonáról, és azt fejtegette, hogy Plinius gondolatai némely vonatkozásban egyeznek ezzel.Valaki aztán nyersen közberöffent: - Mit kertelsz barátom?! A keresztényekről van szó, akik fólgyújtották Rómát Néró idejében, és ezért nem lehet őket eléggé üldözni. Az utazó megszeppenve elhallgatott. A csöndből, a tanácstalan tekintetekből - a gyönge megvilágításban jóformán csak egymás szemeit látták az együttvirrasztók, - azt lehetett sejteni, hogy sokan mit sem tudnak az új vallásról, legföljebb csak annyit, hogy az oroszlánok elé kell vetni az ilyen embert.- Ha fólébred, kérdezzük meg Pliniust, mi a véleménye erről? - terelte el a kényelmetlen beszédtémáról a szót a házigazda. S különben sem az istenek ellen szónokolt Plinius, félreértettétek. Az emberi tunyaság és tehetetlenség ellen. Ebben a válságos helyzetben nem segít az áldozat-bemutatás az isteneknek... Mint gyors zápor, halk, zümmögő kopogás szaladt végig a ház tetőzetén, az átrium tetőnyílásán, a nyitott kertbe is becsapódott, megcsapkodta a húsos, széles levelű növényeket.- Nicsak, Uram! Mi hullik az égből? Kis fehér és könnyű kövecske, lika- csos... és hamu... A ház vestibuluma előtt kiabálás, vitatkozás. Pomponianus néhány szomszédot talált az utcán, akik követelték, hogy mondja meg Plinius, miféle dolog ez? Pomponianus azonban nem akarta fölébreszteni barátját. Az ajtón keresztül jól kihallatszott, hogy vergődve alszik és nehezen lélegzik. Idő múltán mégis szólniok kellett neki, oly bőségesen hullott az égből a hamuval és földdel kevert habkőféle, hogy az udvart lábszárközépig elborította. Félő volt, ha Plinius bennmarad, a kifelé nyíló ajtón nehéz lesz kimenekíteni. A kertbe támogatták, s a körbefutó fedett peristylium oszlopai közé helyezett ágyra fektették. Hajnalodott. Már derengeni kellett volna, de még mindig szurkos sötétség borult a városra. Hirtelen inogni kezdtek a falak, ujjnyi vastag repedések szelték keresztül-kasul a szép, falra festett képeket, recsegtek az oszlopok. Ijedtükben össze-vissza szaladgáltak, s nem tudták mitévők legyenek? Maradjanak a házban? Vállalva a kockázatát annak, hogy rájuk dőlnek a nehéz kövek? Vagy szaladjanak le a partra, vállalva a kisebbnek látszó kockázatot? A könnyű és veszélytelennek tűnő habkőesőt? 524
