Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Dabóczi Déne: Tóth Csaba Lendván

mindig felerősödik. Ok bőven akad. Gondoljunk csak az AIDS-re, a nukleáris veszélyre, az ózonréteg pusztulására, az általános természetpusztításra, háborúkra, terrorizmusra, melyek nem isteni és nem természeti csapások, s nem az embereken kívülálló dolgokra vezethetőek vissza. Az akkor bemutatott alkotások közvetlenül vagy közvetve az eszkatológikus mítoszok segítségével próbálták korunk veszélyeire felhívni a figyelmet. Vallva azt, hogy a művészetnek és a művészeknek mindig is feladatuk, hogy az emberiség problémáira válaszoljanak. A festményekből egyértelműen következtethetünk arra, hogy Tóth Csaba tudatos program alapján alkotta és válogatta műveit. Vonatkozik ez a Lendván kiállított képeire is, amik főképp a Passióhoz, általános erkölcsi kategóriákhoz, szakrális fogalmakhoz kapcsolódnak és az előbbiekhez hasonlóan a PÉLDABESZÉDEK erejével hatnak, melyekben „a bölcsesség, azaz az igazság szükségszerűen jóléthez vezet, az oktalanság, azaz a gonoszság romlásba dönt.”

A fentiekből következik, hogy Tóth Csaba művészetét erősen áthatja az eszmeiség, elsősoban keresztény eszmeiség, amit régi korok festményeinek felhasználásával és általános érvényű fogalmakkal fejez ki. A ráfestett fogalmak ellenére is tárgyias formák érvényesülnek képein - ami szokatlan korunkban, bár úgy tűnik egyre jobban teijedőben van - szemben az ezredvég elvont, tárgyiatlan un. autonóm művészetével. Kérdés, hogy ez kiutat jelent-e a „művészet válságából”, amit egyre gyakrabban, s nem először emlegetnek a művészet történetében. Ő maga is felteszi a kérdést: „Lehetséges-e egy reneszánszhoz hasonló, de ellenkező előjelű újjászületés, ahogy ezt a preraf- faeliták is képzelték.” Bizonyosak ebben nem lehetünk, talán a nemrég elhunyt neves művészettörténész, Németh Lajos sorai fejezik ki híven kételyeinket, aki az érzéki-konkrét szféra visszaszerzését Don Quijote-i ábrándnak tartja a komputer-művészettel és a kibernetikus esztétikával szemben.

508