Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Mórocz Zsolt: Miért e lom? (esszé)

az utolsó etapja az, amiről én beszélhetek. Együtt volt akkor Halász Gáborral és Sárközi Györggyel. Halász Gábort is ismertem már, ezt a kiváló esszéistát. Mi kijártunk hozzájuk a Nürnberg utcába, a körletükbe. Megpróbáltuk előkészíteni szökésüket, illetőleg a szökés utáni elhelyezésüket. Meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem ez volt az egyetlen akció Szerb Antal érdekében. Borzasztó, hogy egyik se járt sikerrel. Miután elkészítettük az ő hamispapír- garnitúráját, amely Kántor Antal névre szólt, és az én családomba építette be, úgy döntöttünk, hogy hozzánk fog jönni a szökés után. Halász Gábor Örley Istvánhoz megy, Sárközi Györgyről most nem tudom, hogy hova kellett volna mennie. Igen ám, de ők nem akartak megszökni. Azon az állásponton voltak, egyébként nem is minden józanság nélkül, hogy biztosabb dolog legális keretben élni, ameddig csak lehet. Azt mondták, hogy a magyar keret megbízható, tudatni fogja, amikor majd elviszik őket, és akkor szöknek. Lehet, hogy a magyar keret megbízható volt, mindenesetre a németek egy ééjszaka az egész tábort körülvették. Ezen az éjszakán nálunk (akkor a Margit körúton laktunk) csöngetett egy asszony, Szerb Antalnénak, Klárinak az édesanyja, magával hozott egy ismeretlen férfit, aki nálunk töltötte az éjszakát. Ez az ember ugyanabból a táborból szökött, ahol Szerb Antalék voltak, egynéhányan az iskola kerítésén hátul ki tudtak mászni. Úgy hamar megtudtuk, hogy mi történt velük, tenni azonban nem tudtunksemmit. Elvitték őket, nyugatra vitték, a többi ismeretes.” Zsidó honfitársaik mentésével nem csupán írók, - mint Németh László, aki Zelk Zoltánt vagy Ottlik, aki Vas Istvánt rejtegette - próbálkoztak, de az „egyszerű” nép is. Benjamin László éppen nekik köszönhette az életét: „munkaszolgálatosként (...) harmadmagammal megszöktem, s egy hónapig a front mögött bujdostam. Ezt a hónapot aligha éltem volna túl, ha nincs azon a vidéken - a Bodrogközben - olyan, több helységre kiterjedő paraszti ellenszegülés, amilyenről nemigen olvastam, bár meggyőződésem, hogy másutt is volt hasonló. Azért is örülök, hogy erről az időszakról írhatok, mert így módom van a bodgorközi paraszti ellenállásról s legalább néhány, számomra felejthetetlen emberről megemlékezni.”

Szerb Antalt két horthysta katonatiszt - Görgey Guido és Tassy Jenő - akarta kihozni a pesti táborból. Szerb biztonságosabbnak ítélte a keretet. Maradt. Balfon halt meg 1945 január 27-én. A hírek arról szólnak, hogy szilveszterkor még társainak Shakespeare-ről és József Attiláról beszélt. Olyanok pusztították el, akik - bizonyosra vehető - egyetlen sorát sem ismerték.

Nem tudhatjuk meg, mit mondott volna látva Nemes Nagy Ágnes költészetének kiteljesedését, Nagy László, Juhász Ferenc fellépését, Pilinszky verseit, Ottlik regényét, Thomas Mann háború utáni számvetését, Kundera munkáit, sarlatánok és remekművek tündöklését, vagy éppen Hamvas Karneváljának kéziratát, amit ős is,mint fölösleges, margóra szorított ember olvasott volna az ötvenes években.

Nem mondom - írta a könyvek nagy szerelmese - szép az éjjeli őrség a cserkésztáborban, nem kevésbé az első ölelés az osztrák hegyek alatt: „általában nem panaszkodhatni a Természetre és a Szerelemre” mindenütt jó volt, de legjobb a könyvtárban.,

A sáncon halt meg, ásójára támaszkodva, mert már állni sem tudott. Tegyük fel helyette kedves költőjével a kérdést, ami - természetesen - a válasz is: ,Aliért e lom?”

430