Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Viola József: József Attila képmása

Még annyi tartozik ide, hogy - amint említettük - a Hold helyzete a napház-horoszkópokban bizonytalan, mégpedig a gyors haladása miatt. Költőnk születésnapján az Ikrek 27. fok 40 percéről indult nulla órakor és eljutott a Rák 10. fok 48 percéig 24 órakor. Aznap tehát összesen 12 fok 58 percnyi utat tett meg. Ebből következőleg mindenképpen együttáll - akárhány órakor született is történetesen - a Neptúnusszal és szemben az Uranusszal. De ha kora hajnalban jött világra, akkor együtt állt a Plútóval is (felfokozott érzelmi cselekedetek és lelki indulatok, kielégítetlen kedély, ösztönösség), valamint ugyanígy fennállhatott a Hold-Satumus-trigon is, ha este történt a születés 22 óráig (türelem, szívósság, felelősségtudat, előnyös anyai kapcso­lat). Baktay Ervin azt írja a könyvében, hogy amikor elkészítette Teleki Pál napház-horoszkópját, a Marsot a 8. házban, a halál házában találta, és ezáltal hiteles lett számára az egykori miniszterlnök öngyilkossága. József Attilánál is a halálházban találjuk az öngyilkosság (egyik) felelősét. Retrográd (hátráló) helyzetben, a Skorpió jegyében, amikor is még egy 90 fokos nagyon ártó as­pektus is éri a Saturnustól. (Ezzel a fényszöggel már találkoztunk Petőfi képletében. Ez általában erőszakos halált okozó (egyik) fényszög.) De a Marsnak a félelmes jelentésén túl van e.gy másik, kissé élvezetesebb jelentése is: ő ugyanis az egyik szexcsillag (a másik a Venus). így aztán a négy komoly tényező halálnemet befolyásoló hatása a szexuális problematikára is vonatkozik. Mégpedig: 1. ) a Skorpió jegye, a haláljegy lévén (de a Mars kedvezőtlen konstellációja folytán is), mintegy a szexuális vágy kényszerű elhalását jelképezi, vagyis azt, hogy a feltámadó szexuális gerjedelem elég hamar átvált valamiféle vonagló, sok testi-lelki kínt okozó lassú tengődésbe. 2. ) valamely hátráló helyzet önmagában gyengítő hatású, méghozzá hosszú távon (ez esetben gyengíti a szexualitást). Egyébként csak akkor erősödik fel ez a hatás, ha egy tranzit-csillag (mindegy, hogy maga a Mars vagy más gonosztevő) visszafelé halad fölötte. 3. ) a Saturnus akadályozó, gátló, próbára tevő hatást fejt ki. Ez a fényszög olyan karmát, szenvedést okozott, amit József Attilának teljesítenie kellett. M.-C. Poinsot francia asztrológus velős latin tömörséggel egyebek közt így vélekedik a Mars-Satumus fényszögéról: „Avec Satumé, impuissance dans la vie...” (a Saturnusszal való kapcsolat tehetetlenség az életben). Az impuis­sance szónak a franciában orvosi szinonimája is van, mégpedig: impotencia. (M.-C. Poinsot, i.m., Párizs, 149. o.; a könyv valamikor a 2. világháború előtt jelent meg.) Az iméntiek kapcsán reagálni kell arra az esetleges éleseszű visszakövet- keztetésre, amely szerint, ha igaz ez a fényszög, akkor Petőfinél is baj lehetett a szexualitással. Nos, mindenféle mechanisztikus értelmezés helytelen. Ugyanis már ott megváltozik a fényszög ösztönbefolyásoló hatása, hogy Petőfi képletében a Mars nem a nyolcadik házban van, hanem a negyedikben, és nem a Skorpió jegyében, hanem a Nyilasé ban. Ez a jegy minőségileg egészen más. Tűzjegy lévén: erős, tüzes, bőséges szerelmet, szexualitást gerjeszt. A Saturnus gátló hatása itt csak a korra jellemző erkölcsi felfogásban, az időrabló irodalmi munkássághoz szükséges elmélyedésben stb. érvényesül­hetett. 415

Next

/
Thumbnails
Contents