Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Csűrös Miklós: Turcsányi Péter: Mázsa és pehely
volt az első, 1989 a legutóbbi megrázó, so'rsmeghatározó élménye. Emlékezetes soktételes ciklusaiban (Testamentum, Karámtalanok) a kórushang és a szólóének eredeti váltogatása és összefonódása olyan történelemélménynek és - koncepciónak felel meg, amely az egyént közösségi meghatározottságában, a közösséget vis'zont autonóm személyiségek társulásaként fogja föl. Mint a politikai költészetet általában, Turcsányét sem pártállása, alkalmi tényigazságai, bevált vagy illúziónak bizonyult jóslatai” szerint illik minősíteni; hitelét sokkal inkább a kérdezés már-már naív komolysága, romantikus gyökerű és kamaszos pátosza adja meg, mint Az örök jelen vallomása ban: ,Miképp lehetne letörülni / fertó'ző, gyilkos hazugságokat — / A gondolat-zugokba le- szivárgó / félelmet és tétlen zavart —” Sokat olvasó, művelt költő, mohón veszi birtokba a kulturális hagyományt. Ha úgy tetszik, abba a posztmodern névvel illetett irányzatba is beletartozik, amelyet egyebek között a vendégszövegek gyakori alkalmazása, az idézések és variációk sokasága is jellemez. Turcsány nyíltan vállalja az „irodalmi- asságot”, egyúttal azonban bebizonyítja az irodalmiasság - Adyval szólva - „életességét”, az álarcviselés mögött a személyességet. Nem csak azt a rim- baud-i tételt idézi ez a gesztusa, hogy „az én, az valaki más”, hanem J. L. Borges „a másik, aki ugyanaz” eszméjét is. Borges-idézethez kapcsolódik a kötetben olvasható filozofikus töprengések legfontosabbika is: A barlang visszavétele című költői próza azt a gondolatot teszi érzékletessé, hogy nem az átvett magyarázat, nem az örökölt, kész tudás, hanem „az ismeretlenek felé irányuló közös keresés ad értelmet és valóságot” szellemi és érzelmi életünknek. Berzsenyiétől a Hlebnyikovéig sokféle hangszeren játszik a Mázsa és pehely szerzője. Szélsőséges ellentéteket idézve: kötetnyi játszi gyermekdalt ír, de Kádár János eltorzult, groteszk monológját is megszólaltatja Az utolsó napokból. Deklaratív rájátszásként emlékezés az illyési Egy mondat... parafrázisa, elmélyült stílustörténeti, finom verstani stúdiumok és beleérzés lenyomatát őrzik a bravúros Juhász Gyula-átiratok. Elődöknek szentelt ars poeticái közül az értelmezés újszerűsége és a gyakran alábecsült örökség melletti kiállás száimtás nélküli őszintesége dolgában kiemelkedik a Vajda János emlékére írt Áttörés. Önarcképnek, nemzedéki számvetésnek is beillő súlyos szavú, tárgyilagos vallomás és magyarázat. Nem mentegeti egy költői életmű „egyenetlenségét”, de háttereként vázolja az áldozatok sokaságát követelő- elemésztő korszakot, a jobbak magányát vagy hősi csapatuk szétszóródását, s fölidézi a túlélés nehézségét, egy elpusztított nemzedék kísérteties látomását: „Ne keressétek soha / az oszthatatlan sereget, / soha / meghódított északi jeget, / soha / a teljes költeményt, / dudva között a veteményt; / valahol fáradt tájakon / bedeszkázott sérelmekért / vándorol bukott fájdalom, / a hír csak távoli, / a hír csak töredezett, / - érted? - / valaki érted mégis megérkezett”. /---------------------------------------------------------------------------------------------------\ Folyóiratunk 1996. évi számainak megjelentetéséhez a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatást nyújt. V____________________________________________________/ 411
