Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Farkas Zsolt: Irodalmon-inneni alak-zatok Kukorellynél

(A Jielytelen” mint politikai liberáció)

Nézzünk egy példát. A valóság édességének egyik fejezetcíme a következő nagyerejű .grammatikai katarzis”®-. .Mvilágítják a látványokat államfő miatt”10. Ez az első hallásra is kitűnően érthető humorú szintagma zavarba ejtő. Nem ugyanilyen könnyen belátható ugyanis, pontosan mi is adja humorát. Teljesen világos, hogy a fogalmazás: kettes. Mindennapi nyelv- és gondolkodásismeretből azonban már jóval jobb az előmenetel. Itt van először is ez a jól ismert általános alany, a .kivilágítják” alanya: ők, többes szám harmadik személy - nyilván „a hatalom”, „az állam”, „a” párt, a nagyfejűek, egyszóval „azok”, odafónn. Élesen elkülönítve grammatikailag a '„mi”-től, tőlünk, akik idelenn vagyunk, és semmi beleszólásunk nincs abba, mit csinálnak.71 Élesen emlékszem harmadikos általános iskolás koromból egy jelenetre: dolgozatírás után az egyik leánytanuló összeszedi a füzeteket, leteszi a tanári asztalra, a tanító néni szemébe néz és azt kérdezi: „Leosztályozzák?” Értsd: le tetszik majd osztályozni, tanító néni? Ebbe a szóhasználatba eleve bele van építve, amit Franz Kafka legnyomasztóbb irodalmi műveiben kreált: az anonim, láthatatlan hatalom, mely megnevezhetetlen, megközelíthetetlen, de él és uralkodik - ha nem is mindörökké, ámen. De, az az érzésem, Kafka számára nem lehetett annyira valóságos és mindennapi és közönséges „azoknak” a világa; azoké, akik a kastélyban vannak, vagy akik a pert mozgatják. O ezt a világot felépíti műveiben, a Jiomonizmus” pedig mindenki számára jól érzékelhető realitás, kész világ, amit a legjobb írók leépíteni, lerombolni akarnak. Nyilván csak ilyen helyzetben vetődhet fel, hogy hatalma grammatikailag is kikezdhető, és ennek volt nagy úttörője a magyar prózában Esterházy Péter, a lírában pedig Parti Nagy és Kukorelly.72

A szintagma legmegragadhatóbb pontja - egy gyönyörű billentés - az a grammatikai hiba, hogy az .Államfő” szó előtt nincs névelő, se határozott, se határozatlan; se valamiféle „valamiféle”. A helyesen működő nyelvi kompetencia mindenképpen hiátust érzékel az .Államfő” előtt. A mindig kompakt értelemre törő interpretáció azonban azonnal valami más megoldás után néz. Alapbeállítódása, hogy a különböző performancia-aktusok helyesek, legfeljebb elsőre nem jól értelmezte őket. Csak hosszas sikertelen próbálkozás után minősít „értelmetlen”-nek, vagy „számomra érthetetlen”-nek egy kijelentést. A fent idézett szintagmába azonban „beírható” az értelem - amely megszünteti a grammatikai hibát és átértelmezi az „államfő” szót. Vagy inkább: éppen a .grammatikai hiba” teremt új kontextust, amelyben átváltozik az „államfő” főnév: nem egy konkrét személyt jelöl, valamely állam vezetőjét, hanem annak a távoli világnak, odafónn, egy „ünnepélyes” aktusát, amikor kilobogózzák, amit ki kell ilyenkor, amikor ezer rendőrautó lezárja a forgalmat Ferihegytől a belvárosig, és az ezer diplomataautóból álló fekete hüllő bekígyózik a városba, amikor diszkivilágítanak és díszlőnek, aztán a Merci és a Hilton bejárata közti pár méterre, a budapesti koszra és pocsolyákra leterített vörös bársonyszőnyegen mennek a „munkavacsorára”, ahol elvtársias, esetleg rendkívül meleg, baráti légkörben zabálják a homárt. A látványok pedig ki vannak világítva, hogy ha kinéznek az ablakon, akkor lássák. Ezt az egész hercehurcát, műbalhét jelenti itt az „az” nélküli „államfő” szó. Precízkedő korrektséggel: ’a városban valamely államfő érkezésekor foganatosított szokásos in401