Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Kiss Ferenc: Napló
KISS FERENC Napló A Kritika mostani, áprilisi száma (1980. 4.) Fókusz nevű rovatában közli a Spiegel egy cikkét. Szerzője Albrecht Müller és Születésszám csökkenés címmel arról értekezik, hogy a népesedés kérdésének előtérbe hozásával a CDU le akarja járatni a szociál-liberális koalíciót. Tételei: 1. ) A nyugdíjasok ügye (gondolom: elöregedés) megoldható. Még húsz év van rá. 2. ) Az aggodalmaskodók nem az individuum, hanem csoportérdekek szerint gondolkodnak. Ez szörnyű emlékeket idéz. — 1939-ben a 44 mill, németnek már kevés volt az élettér. 3. ) Igazi probl.: népességrobbanás, környezetszennyeződés, term, források szűkössége, túlzsúfoltság. A vita azt sugallja: az állam a fontos, nem a család. Agrárihletésű, pedig a munkásnak egyszerűbb spórolni, mint 10 szájra keresni. 4. ) A német nő „termékenységi színvonalá”-nak kérdése nem a nyugati civilizációra vall, a szegényekre tolja a szülés terhét. 5. ) Agyerek a család ügye. Az ember gyerek nélkül is lehet boldog. A CDU a költségvetés csökkenését követeli, de ezt a terhet mégis az államra akarja hárítani. 6. ) Világnézeti, életviteli koncepció! Nem illik bele az emancipáció, a serdülők „skrupulusok nélküli” nemi élete, a városi élet stb. Régi és konzervatív félelem munkál itt a plüralitással szemben. Támadás a dolgozó nő megváltozott szerepe ellen. A háziasszony-koncepció igényeit fejezi ki. 7. ) A mai helyzet a teljesítmény-elv érvényesülésével jár. A sikerember nem ér rá a családdal törődni. Aki a gyermekek számát akarja növelni, nem számol felnevelésük költségeivel: évi 70 milliárd. Ki fizessen? így a Spiegel. De miért közli a Kritika? Minden kommentár nélkül? A hátsólépcsőn lopja vissza a régi gáncsait? Már a Spiegel is jó, minden liberális nyegleség, ha a létkérdéseket le kell járatni? Mért nem idézi a Spiegel más cikkeit, melyek a kollektivitás elutasításában nem állnak meg a népesedés ügyénél? Olcsó és cinikus játék ez, a teljes védettség szellemi hullafoltjaival. Már a stílusra se ügyelnek. Útlevél ügy 1980. júl. Jún. 30-án kellett volna megkapnom anyámhoz az útlevelet. Érdeklődtem, azt válaszolták: postán van. Jártam utána a postán: a Krisztinától a Nyugatiig. Végül 34