Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - MELLÉKLET - Serény Múmia
MÓZES ATTILA A hódító múmia--------------------------------------------------------------------- DOKUMENTUM ttÜÉNV MÚMIfl Jö tt egy ifjú ember, Fekete Vince névre (többnyire) hallgatott, tett egy halk javaslatot e lap főszerkesztőjének, az rágta a pipáját, so- dorgatta bajszát, hümmögve kikérte az éppen ottlévők véleményét, amire kórusban dör- mögtük mi, öregek: Nos, lássuk a medvét, ama fiatal bocsot! A fiatalember pedig szállította a kéziratokat, meglehetős gyakorlattal összeszerkesztett két-három lap-a-lapban számot, és kitette a cégtáblát: Serény Múmia (ti. P. Howard - Rejtő J. nyomán). Hülyéskedtünk, hülyéskedtünk mi, vének, így aztán, ha emlékezetem nem csal, az egyik szám azzal jelent meg, hogy: „Sánta Múmia"; pedig semmi nem sántított itt, még (s főleg) - nőmén non est omen - Sántha Attila sem. És immár egy esztendeje, hogy lapszámról napszámban megjelenik a Múmia, a kéziratokat tekintve kevés hibaszázalékkal, sőt olykor kiváló anyaggal örvendeztetve meg az idült Helikonolvasókat. Nesztek a pofátokba alapon még egy csöndes kiáltványt is megfogalmaztak Transzközép címmel, hogy legyen nekik az is. A kiáltvány pedig nem kevés iróniával és öniróniával söpri le a hangoskodó kiáltványokat és áramlatokat a Dadától a Posztmodernig, mely utóbbinak - sejtésem szerint - amolyan ellenlábasaként jött létre, megelégelvén a túl- ideologizált nagyotmondást és tudálékoskodást, hiszen Múmiáék tudják, hogy a posztmodern - akárcsak amúgy az irodalom - két (sajnos nem egyenlő) részre osztható: minőségi és minősíthetetlen munkákra. Ha Temesi Ferenc azt állítja, hogy a Száz év magány az első posztmodern alkotás, akkor helyből 1:0 az irányzat javára; ha viszont a „posztmodem" jegyében kelt heveny(észett) fércműveket tekintjük, akkor elménk örvendezni a transzközép felé fordul, mert legott láthatjuk, hogy az egyes alkotók nem sokat törődnek a címadó cégérrel, egyazon céhbelinek is csupáncsak azért tekintik (ha tekintik) magukat, mert többé-kevésbé azonos időpontban, egy lap belső, külön, de csöppet sem titkos lapjaként indultak, jobbára eltérő stílusjegyekkel, filozófiai irányultsággal és - nyilván - kvalitásokkal. Olvasgatom a Múmia számait, s elgondolkodva a transzközép „áramlatalakító" meghatározásán Murphy aranyszabályról szóló tétele jut eszembe: Akinél az arany, az állapítja meg a szabályokat. E szabályok viszont nem tételszerűen és kívülről hatnak, hanem egy-egy kivételesen jól sikerült írásból sugár- zanak az olvasó felé. Ez a minőség - csöppet sem átkos - diktatúrája. Beszéltek ennek az irodalomnak a kapcsán legalább két Forrás-nemzedékről, s mindegyikből „^'/morzsolódott" aztán négy-öt olyan alkotó, akik azóta is meghatározzák irodalmunk arculatát. Nemzedékként kezdték, hogy majd az alkotás férfikorában magányos magánzókká érlelődjenek, akarva akaratlanul is ízlést diktálva; A Múmia ma még a Helikon oázisa, törpeállama, de hiszem, hogy elindult már gyarmatosító útján, melynek során bekebelezi nemcsak e lapot, de az irodalmat is. Ez az a hódítás, mely csak nyereséget eredményez - a minőség számára. S amelyre a legidősebb (marathoni) nemzedék is csak azt kiálthatja majdan: Győztünk! És még összerogynia sem kötelező. Helikon IV. évfolyam 23. (179) szám Serény Múmia 27. IX
