Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz
PUSZTAI JÁNOS Önéletrajz 30. ^ Az író kénytelen beavatkozni; helyesbíteni: a huszonkilencedik fejezetnek az a mozzanata, amely Várdai Miklós esztergályos Jön a macska! süvöltésével kezdődik és Tőrös Gábor szobrászművész öntödéből való távozásával végződik, nem ezerkilencszázbatvannyolc augusztusában, hanem novemberében esett meg, egészen pontosan november huszonegyedikén, délben. Néhány nap múlva a Bukarestben megjelenő Művelődés egyik szerkesztője, Lőrincz Kálmán látogatta meg Jánosékat. Ez a Lőrincz valamikor férje volt annak a Fábián Editnek, akivel János rövid ideig a szatmári Dolgozó Népnél együtt „újságí- róskodott”. Edit Szabados Ede sajtófelelős, vagyis: Duduska cenzor önzetlen jóslatait meghazudtolva nem „futott be” az irodalomban, a Dolgozó Néptől meg eléggé „rövid távon” kikopott. A jelzett időben konyhalányként működött az István (pillanatnyilag: Minerul) vendéglőben. (Minerul=Bányász) János Fábián Edit egész „írói életművéből” egyetlen mondattöredékre emlékezett. Ez hozzávetőleges pontossággal így szólt: „...és ott állt az ajtóban, mint valami nagy fehérség.” Tudni illik, illik tudni: hálóingben, részegen a főszereplő apja, a „lumpenproletár”. A „gyilkos múltban” természetesen. („Em-em csokigolyók vagyunk, a kezedben nem, csak a szádban olvadunk.”). Magyar tévéreklám a „napfényes” jövőből. Kálmánnak és Editnek volt egy tizennyolcéves, szép lányuk, Viktória. 0 is akarta „közelről” látni Jánost, végülis írónőnek készült. Tehát: apjával tartott. János, immár a kellő ismeretek birtokában, megkérdezte: Milyen iskolába jársz? Románba. És..., milyen nyelven írsz? Románul és magyarul. „Püff neki!” Ügyes, mondta. Nem sok hiányzott, hogy szúrós élcek pattanjanak ki belőle; mérgezett (szellemi) nyílvesszők, rögtönölő tüskék az ő magyarságóvó „fúvócsövéből”. Később „halkan” örvendezgetett: azért mégis szorult bele némi diplomácia, nem olyan „Ami szívemen, a számon.” - bunkó, ahogy Ica szereti hangoztatni. Van neki már magához való esze. Rég benőtt a fejelágya. Nem lehet eladni. Kicsit nagyonis értelmes. Nem hal bele, ha kisujján átmegy az autó. Meghalt Móricka, Jelentette” Attila az iskolából megérkezve. Hogyhogy?, kérdezte rémülten az anyja. Gépkocsi ment a kisuj- jára. A kisujjára? Igen. Hát hol tartotta a kisujját? Az orrában. 0, a szerencsétlen!, „kapcsolta” Ica nagyobb sebességre mosogatórongyát a tányérok bel- sején-külsején. Mindig figyelmeztettekek, ne piszkáld az orrod. Te is úgy járhatsz. A hároméves Zsolt jókorát rikoltott: Ájvenhó! és bátyjának rontott, hogy „legyőzze”. Walter Scott Ivanhoe-ja volt akkor „menő” a Román Televízióban. Zsoltnak volt színes „dárdája”. Keresztanyjától, Lázár Borbálától piros, fehér, zöld, sárga, kék, lila, barna, fekete szövőgyári spulnikat kapott, azokat tetszése szerint összerakhatta; „készíthetett” lándzsát, dárdát, kopját, a különböző 21
