Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Wlodzimierz Bolecki: Kellemetlen igazságok

gukat. „Szarmata vagyok” - mondja büszkén Gombrowicz, azonosulva egyfajta életmóddal. „Kelet-európai vagyok” - hangsúlyozza Mackiewicz, s mint ilyen, a régióhoz kötó'dik, nem a nemzethez vagy az államhoz.

Gombrowicz és Mackiewicz életművében rendkívül erős a lengyelség kritikája, ezért, ha figyelembe vesszük, milyen hatalmas különbségek vannak írói és szellemi alkatuk között, érdemes átgondolnunk, miért gondolkodhatnak hasonlóan erról a kérdésről. Nem az a lényeg, hogy igazuk volt-e - olyan írók nézeteiről van szó, akik minden állásfoglalásukkal valami fontosat mondtak.

Gombrowicz és Mackiewicz egyetértett abban, hogy a lengyelek „nem akarják tudni az igazat” önmagukról. Gombrowicz persze a filozófiára gondolt, Mackiewicz pedig a politikára és a történelemre, de a két gondolatmenet találkozott valahol. A lengyeleknek - mondja Gombrowicz epésen - gyermekded elképzeléseik vannak az életről és a kultúráról, bár tudjuk, hogy maga Gombrowicz nem tartotta nagyra az érettséget. Mackiewicz pedig honfitársai politikai infantilizmusát kárhoztatta.

A lengyelek - írta Gombrowicz - teljesen beleolvadtak a tömegbe és az olyan „absztrakciókba, mint a nemzet, a művészet és a történelem”. Tízparancsolatukból csak ennyi maradt: „erősítsd az államot”. Vagyis „csak azt látod és érzed, csak azon gondolkodsz, ami növeli a nemzet és az állam erejét”. A lengyel irodalmat és az általa formált társadalmi alkatot mindkét író szerint gúzsba kötik az olyan fogalmak, mint a „nemzet” és a „hazafiság”. Ebből az irodalomból csak azt lehetett megtudni, mi válik javára az államnak és a társadalomnak, de azt nem, hogy mi jó az egyénnek. Ugyanakkor „az irodalomban nem a politika, nem a nemzet, hanem mindig az ember a legérdekesebb”. Nagyon jellemző' ez a mondat Gombrowiczra, pedig... Józef Mackiewicz írta. Néha érdemes Mackiewiczet Gombrowicz szemével olvasni, még akkor is, ha ez fordítva egyszerűen lehetetlen.

A két író meglepő' módon abban is egyetértett, hogy a lengyelek képtelenek levonni a következtetéseket a század legfontosabb tapasztalataiból. A lengyelek - állítja határozottan Gombrowicz - nem élték át szellemileg sem a társadalmi forradalmat, sem a kommunista ideológiát, sem a második világháborút. A lengyelek - jegyzetelem tovább Gombrowiczot - nem élték át a forradalmat, mert nem tudták megérteni. A marxizmust - vagyis a sztálinizmust - ráhúzták a lengyelekre, „ahogy a kalitkát ráborítják az áléit madarakra, ahogy egy pucér emberre ráhúzzák a ruhát. És amikor már bent voltak a kalitkában, a lengyelek akkor már nem folytathattak semmiféle vitát a forradalommal”. Tehát a háború végére a lengyelek „összeomlottak, elbutul- tak, kiüresedtek és leépültek”. így Gombrowicz.

Mackiewicz téziseiből is hasonlóan következtethetünk, noha ő sokkal durvábban fogalmazott. A lengyel értelmiségiek - állította Mackiewicz - hősiesen ellenálltak a náciknak, aztán kollaborálni kezdtek a szovjet megszállókkal (bár persze nem mindannyian és nem csak ők).

Nem folytatom Mackiewicz gondolatmenetét, ez most nem fontos.

Gombrowicz szerint a lengyel irodalom nem tudott megbirkózni a háború témájával. „Több anyagot talált Proust a süteményében, a szobalányban és a grófiaiban, mint ők az éveken át füstölgő krematóriumokban.” A lengyelek - mondja Gombrowicz - nem élték át a kommunizmust, mert képtelenek voltak megérteni az ,igazát”.

245