Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Józef Mackiewicz: A kommunista provokáció

kezelik. Míg a hitleri nemzeti szocializmust támogatják, noha nemegyszer annyira elmosódik a határ a két jelenség között, hogy talán csak a kötelező antiszemitizmus hiánya különbözteti meg az utóbbit. Azt a kérdést sem teszi fel senki, hogy ha a totalitárius kommunizmus rossz dolog, és a nacionalizmus is rossz dolog, akkor a két rossz egyesítése a nemzeti kommunizmusban miért járhat pozitív eredménnyel.

Az úgynevezett „régi szép időkben” Oroszország a legsötétebb elmaradottság és reakció honánakszámított. Onnan származik egy általánosan elterjedt kifejezés, a blagonagyozsnij, a „megbízható”, amelynek ellentéte a „megbízhatatlan”, azaz a lázadó ember, aki a fennálló rend ellen fordul. Ebben a korszakban a II. Miklós személyes ohranáját, védelmét vezető csendőrtábornok, Szpiridonovics írt egy szakkönyvet A szociál-forradalmár párt és elődei címmel, és küldött egy példányt Vlagyimir Burcevnek, a híres forradalmárnak. Burcev megköszönte és azt írta válaszlevelében: „Az Ön hozzáállása olyan a forradalmi-felszabadító mozgalom problémájához, ami lehetővé teszi a vitát. Ott pedig, ahol lehetséges a vita, mindig van remény arra, hogy megtaláljuk az igazságot.”

Ekkoriban még - széttárt legyezőhöz hasonlíthatnám - hatalmas területekre terjedt ki a vita. Ma a csukott legyező korszakát éljük. Nem vitatkoznak azokkal, akik nem tartoznak a megbízható emberek társaságába. A véletlenek paradox egybeesése folytán viszont befogadják ebbe a társaságba annak a rendszernek a szimpatizánsait, amely mindenféle vitát bűntényként kezel.

Ebben az írásban megpróbáltam felvázolni egy sémát tetszés szerint választott példák segítségével. Természetesen igen sok, a szabályt erősítő kivétel van. A kollektív gondolkodás diktatúrája nem lehet teljes a szabad világban, és nem is jelenthet igazi veszélyt a szellemi szuverenitásra nézve, már csak azért sem, mert egyszerűen sok olyan ember él a szabad országokban, akik garantálják az egyén szabadságát. A szellemi szuverenitást olyan állapotnak tartom, amelyben az emberi gondolat nem engedelmeskedik vakon a korábban rákényszerített dogmáknak, nem hagyja általuk irányítani és formálni magát. Hiszen ha az állami szuverenitás egyik próbája az, hogy minden korlátozás nélkül választhat szövetségest magának, akkor a szellemi szuverenitás próbájának azt tekinthetjük, hogy minden korlátozás nélkül vá- laszthatja-e meg nézeteit.

Lengyelország nem a szabad népek között, hanem a kommunista rendszer börtönében található. Csak az emigráció élhet a szellemi szabadsággal, ez mennyiségileg elenyésző csoport a nemzet egészéhez képest. E kis csoport a dolgok természetéből adódóan kénytelen engedni valamelyest a környezete nyomásának. Ezért, ha figyelmen kívül hagyjuk azt a környezetet, amit fentebb próbáltam leírni, és a lengyel álláspontot bíráljuk önmagában, egyoldalúan, elfogultak, sőt, igazságtalanok lennénk. Másrészt viszont nem látjuk semmi jelét annak, hogy a lengyel emigráció szabadulni próbálna a kollektivista gondolkodásmód gyámsága alól, inkább az ellenkezőjét tapasztaljuk,

241