Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Forrai Eszter: A harmadik (regényrészlet)

lovat darabolnak. Ijedten nézek anyámra. Nem engedem, hogy a tömegbe álljon, inkább káposztaleveleket vacsorázom ma este is. Nem merek a véres késekre gondolni. A lovak párolgó testével és rohanó kannibáltáncát járó asszonyokkal álmodom az éjjel és egy nénivel, akinek nem volt feje - újságpapírral letakart csonka testéhez, hozzágondoltam egy nagy hagymafejet kóchajjal. Másnap új fedél alatt ébredek. Anyám vörösresírt szeméből kiolvasom a hírt.

A Vöröskereszt holttá nyilvánította apámat. Már nem várunk tőle levelet, már nem olvassa anyám naponta ötször a zöld tábori levelezőlapokra írt, szinte olvashatatlan, szálkás betűket. Nem jön több levél.

Csak legalább tudnám, hogy hol temették el apámat. Sírjára bársonyszír- mú virágokat vinnék, és gyerekujjaimmal simogatnám a földet, mint apám fényesbarna hajfürtjeit.

Ha nagy leszek, telán lesz egy új apám. Választok egy apát, aki betakar esténként és mesél. Oszhajú, szakállas apát akarok, aki minden nap sétálni visz. Szemei mosolygósak és szája piros, ujjai hosszúak és körmei teliholdala- kúak, hangja mély és bársonyosan csengő. A homokba lerajzolom új apámat. Nem engedem, hogy rálépjenek rajzomra. Morzsát szórtak a madaraknak, és nézem, hogy esznek apám körül a csipogó verebek. Apró léptekkel futok anyám és két testvérem mellett.

Újra légiriadót fújnak. Rohanunk a legközelebbi pincébe. Síró gyerekek, ijedtarcú anyjuk ölében, omladozó, dohos falak, pince és izzadtságszag különös vegyülete.

Étvágyam sincs, szerencsére, mert nincs is mit ennünk.

Amikor kijövünk a pincéből, talán sütni fog a nap. Csak a napra vagyok éhes.

Nemsokára hatéves leszek. Iskolába járok. Le tudom írni a nevemet. Szájam csücsörítem minden betű rajzolása közben. Hagymafejű babám büszkén nézi szép iskolatáskámat és új keményfedelű füzeteimet.

Első tanítónőm, Klári néni, kövér kontyos asszony. 0 tanít meg az ABC-re, kerek „0” betűket rajzol a táblára. Minden mozdulatára megremeg nehéz teste. Félek a kövér emberektől, a kövér nők különös undort váltanak ki belőlem. Mindig izzad a tenyerük, és rendszerint lassan, vontatottan beszélnek. Klári néni kivétel. Kövér arca csupa jóindulat, csupa gyöngédség. Szeretem, ha rámnéz cirmos-szemével, és mint egy „kalandornőt” csodálom. Minden nap újabb csodákat hallok tőle. A betűk csodálatos világából szavakat írunk le. Izgalmas társasjáték számomra az írás és olvasás. Sok betűt írok le naponta. Szeretem a szavakkal való építőkocka-játékot. Tibi már negyedik elemibe jár. 0 már számolni is tud. Nagy kamaszteste, mint egy rugalmas fa, tele rügyekkel. Szép kék szemei izgatottan néznek a világba. Haja újra szőke, már nem ősz, mint akkor, a pincében. Este felmegyek hozzá, és megmondom neki, hogy nekem sincs apám - tehát tulajdonképpen testvérek lehetünk.

15