Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Mórocz Zsolt: Kérdez az idő

mert az „nem küzdött a fasizmus ellen”, és tevékeny szerepe volt az 1956-os ellenforradalom ideológiai előkészítésében. A három vaskos kötetben búvárkodó megfigyelő', amint elszántan halad a nacionalizmus nyomában, lassan ráébed, hogy itt többről van szó, únott elvtársi fényűzésnél. Meglepő' szellemi folyamatosság mutatkozik Kun Béláéktól Aczél Györgyön át a mai „liberálisok” legkeményebb csoportjáig.

Amikor a lényegiül, a hatalomról volt szó, soha nem jutott idő a nacionalizmus elleni tusakodásra. 1956 után közvetlenül még nem látszott a nacionalista veszély, sem a földindulás elején 1988-ban. A kezdet és a vég összeért: a legsürgősebb feladat - mondta Grósz Károly - a hatalmat megszilárdítani. Olyan harci szövetség kell, amilyennek a párt indult, és amilyen ismét lehet. (Világos beszéd, most nem a nacionalizmussal kell lacafacázni.) Az árukapcsolásra általában később, a változások, vagy az „ellenforradalom” okainak „mélyebb” elemzésekor került sor. Eleinte megelégedtek a „fehér terror”, „horthy fasizmus” féle minősítésekkel, azután végre valahára felfedezték az igazi okot: a nacionalizmust. Az „1956. évi ellenforradalom egyik legfontosabb ideológiai fegyvere a nacionalizmus volt.” Ráadásul ez a nacionalizmus nemzetellenes, és a külpolitikában a semlegesség jelszavával takargatta szovjetellenességét. Ettől kezdve lankadatlanul folyik a harc vele szemben. Bírálat ürügyén az elkötelezett antinacionalistáink fáradhatatlanul szállították a muníciót határainkon túlra is. Trianonról annyi megjegyezni valójuk akadt, hogy imperialista béke volt, amely szembe állította a Duna menti népeket, és „a magyar fasiszta rendszer konszolidációját segítette.” Akadnak azonban meglepően kezdetleges, árulkodó szövegek is. A szocializmus építésében elkövetett hibák, „közvetve a nacionalizmus malmára hajtják a vizet” - hirdetik a rendszer szárnyszavai. „Az ellenforradalmi elemek nacionalista alapon létrejött egységeinek egyik fő taktikai jelszava a ’testvériség1 volt.”

Talán az aki magyar - velünk tart-ra gondoltak?

Hosszan lehetne még ízlelgetni a zamatos mondatokat. A nacionalizmusnál, csak a nacionalisták tűntek veszedelmesebbnek, akik a mételyt a nemzettestbe vitték. A lényeg kikristályosodik Aczél György egyik kijelentésében. Akiváló férfiú is megszólal, mielőtt végleg nemzetközivé lesz a világ: „a hazaszeretetei - tudatja fájdalomtól megtört hangon - senkiből sem lehet kiölni.” Kiölni. A megfogalmazás erőteljes szépségére érdemes felfigyelni. Sajnálatos, de „a nemzetek léte nem taktikai kérdés, - kesereg - a nemzetek még hosszú ideig fennmaradnak”. Az idézetek természetesen kiragadottak, bár a szövegkörnyezet sem ígér sok biztatót ezúttal. Az aczéli prófécia veleje így hangzik: „Nem nehéz megjósolni, hogy a nacionalizmus és internacionalizmus harcának kérdései egyre inkább világkérdésként kerülnek előtérbe”. Fölösleges fáradság lenne az Értelmező szótár, a Filozófiai kislexikon vagy más segédkönyvek segítségével dekódolni, lefordítani a nagy ideológus üzenetét. Behelyettesíteni az internacionalizmust a nyitott társadalom kifejezéssel. Köny- nyen lehet: azoknak van igaza, akik szerint Aczél rendelkezett egyedül programmal az átmenetre, és az ő elképzelései valósulnak meg. Az alapját vesztett felépítmény, az aczéli „haza a magasban” sértetlenül áll és épül. Mindez a teóriák szép világába tartozik, a gyakorlati megközelítés viszont azt kívánja, hogy a dokumentumok és párthatározatok segítségével megnevezzük a nacionalistákat. Amint megtesszük, feltárul a nacionalizmus lényege, az elvi

198