Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Pomopgáts Béla: Erdély sorsa

nagyobb erélyt Romániával szemben, s legalább arra törekedjék, hogy a román haderő ne legyen képes egy második támadásra Erdély ellen. Ezért azt követelte, hogy Románia adja át a Monarchiának Turnu-Severin és Predeal környékét, hogy a Kárpátok déli előtere ellenőrizhető legyen. Czernin külügyminiszter azonban a mielőbbi békekötésre törekedett, egyszerűen azért, hogy románia élelmiszertartalékainak mozgósításával enyhítse a mind fenyegetőbb ausztriai élelmiszerhiányt. Úgy azután a béketárgyalásokon végül is a külügyminiszter koncepciója: a „megegyezéses, foglalás és kártérítés nélküli” béke elve érvényesült, s a cotroceni királyi kastélyban 1918. május 7-én aláírott békeszerződés a világtörténelem legenyhébb békefeltételeire épült. (Ekkor már báró Burián István volt a Monarchia külügyminisztere.) Németország ugyan kapott gazdasági előnyöket, és Bulgária is megkapta Dobrudzsa területét, a Monarchia azonban beérte egészen kis határkiigazítással, Románia viszont bekebelezhette egész Besszarábiát. Azaz Magyarország Or- sovától a bukovinai határig 500 km-es övezetben - főként a Kárpátok hágóinak környékén - összesen 5000 km2-nyi területet kapott. (Trianonnál Románia ennél éppen 100 000 km2-nyi magyar területtel kapott többet!) Ez a terület teljes egészében erdős hegyvidékre esett, alig volt rajta lakott település. Ezzel szemben Románia Besszarábia annektálása révén több mint 45 000 km2-nyi területhez és hárommillió lakoshoz jutott. Ráadásul nem kellett leszerelnie teljes haderejét, s így rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyeket alkalmas időben újra felhasználhatott. Ez az alkalmas idő alig tíz hónap múltán érkezett el, amikor a bukaresti szerződés által megóvott román hadsereg újra elindult Erdély ellen.

Nagybaczoni Nagy Vilmos, későbbi honvédelmi miniszter, aki az első világháború idején vezérkari tisztként szolgált és később A Románia elleni hadjárat 1916-1917 című könyvében feldolgozta az erdélyi háború és a bukaresti békekötés történetét, mindenesetre hitelesen állapította meg: „A bukaresti béke 1918. május 7-én legalább látszólag véget vetett annak a fegyveres küzdelemnek, melyet Románia idézett fel akkor, amikor bennünket 1916. augusztus 27-én orvul megtámadott. A győzelmi mámor elpárolgott és az a sok vérmes remény, melyet Románia vezetői akkor tápláltak szétfoszlott, és legalább egy időre olyan emberek vették kezükbe Románia sorsának irányítását, akik a központi hatalmak oldalán akarták kivezetni az országot abból a kátyúból, melybe Batianu politikája belevitte. A központi hatalmak nem éltek vissza Románia szorult helyzetével, területéből jóformán alig vettek el valamit, és szerződésszegésének jutalmául még beleegyeztek abba, hogy megszerezze magának Beszarábiát. Ez azonban nem engesztelte ki a románokat, mert Erdély nem lett Romániáé és a nagy román álmok nem valósultak meg, ezért ez a béke nem hozhatta meg a románok nyugalmát. Arra természetesen nem gondoltak, hogy Erdélyben nemcsak románok élnek és nem törődtek azzal, hogy Magyarország 1000 éves határainak megcsonkításával a magyarság támogatását és rokonszenvét fogják örökre eljátszani.

152