Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Pete György: A magyar költészet indiai fordítója

történelem, a legendák hanga. Illyés Gyula gyönyörű megfogalmazása jut eszembe a költészet nyelvéről:

„Összemosolygás nyelve; a titkon össze-világló könnyek nyelve; a hűség nyelve; a föl nem adott hit tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja;”

(Koszorú)

Indiában Orissa államban maradtak meg legerősebben a hagyományok a már említett elszigeteltség következtében, tehát úgy gondolom, az oriya olvasók igencsak fogékonyak minden más, olyan irodalomra, melyben szintén tovább élnek a hagyományok, még ha azok eltérőek is. Hiszen a költészet a „másik” hang folytonos keresése, mely túl van történelmen, ideológián, valláson és politikán. Ebben a szférában válnak valósággá az álmok, itt fedezzük fel a csodát a mindennapok tárgyaiban, eseményeiben. S ez a teremtő, újrateremtő költészet mindenkihez szól.- Ön szerint mi a kis közösségek és a hagyományok fontossága a modem civilizációban?- A mai, modern kultúra egyre inkább arctalan és uniformizált. Ezzel szemben, számomra a kultúra lényege a kis csoportok, kis közösségek intimitásában, melegségében rejlik. A tömegkultúra lerombolja a valódit, mely csupán a kis közösségek világában létezhet. Ma azért kell küzdenünk, hogy megőrizzük és megóvjuk e csoportok kulturális identitását, önkifejezési formáit. Ha sikerül újra fölfedeznünk a közösséget s annak értékeit, akkor a létező kultúrák gazdag mozaikját kapjuk, nem pedig szegényes egyhangúságot.

Angolból fordította: Vazicsek Róbert

142