Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Szitákánt Mahápatra: Költészet: az alázatosak bátorsága

megnézhesse, amint az fáról-fára szállva egyre távolodott. Végül a fiatalember fáradtan visszatért a kolostorba. Ott egy új apátot talált, aki csendesen ezt mondta neki: „Kedves fiam, negyven hosszú évet töltött el azzal, hogy egy szép madarat nézett!” Valaki hozott egy tükröt, és a fiatalember legnagyobb megdöbbenésére azt látta, hogy a haja megőszült és a foga kihullott. Az apát akkor hozzátette: „Kedves fiam, ha nem vette észre negyven hosszú év elmúlását, mialatt egy gyönyörű madarat nézett, hogyan unhatna akkor bele az ember abba, hogy szemlélje az életet és megpróbálja megtalálni az értelmét?”

Minden őszinte költő' tudja, hogy ez az ő sorsa is és az ilyen kutatás óhatatlanul a nyelv tisztaságának kereséséhez vezet tovább. Egy olyan nyelv ke-reséséhez, amely két célt szolgál egyszerre - hogy az ember legbelsőbbjéhez szóljon, és ugyanakkor megteremtse a saját magunkkal való találkozás színterét. Ez azt is jelentheti, hogy az ember akár az egész életét is felteheti egy szóra, azt a felismerést, hogy akár egy egész életre, de talán több életre is szükség van a tökéletes szó megtalálásához. Itt idézek az egyik versemből:

(nyers fordításban)

Kimondasz egy szót

és ettől az ég megváltoztatja a színét

ezerszer

a szél száz hangon dalol, a tenger sír, nevet korbácsolja a süket fövényt: a mindent elviselő föld csak nézi mint egy sóvár véreb: egy szó születik és ehhez száz születés és száz halál szükséges.

(A csend és a költő)

139