Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról

hogy 1964-ben végül is kénytelen volt emigrálni. Elmesélte persze megmenekülésének történetét is. A tábor likvidálása előtt pár órával a román csendőrség kiszabadította a moldvaiakat, amikor pedig az éj kellős közepén megérkezett a német parancsnokság alatt álló kirgiz kivégző osztag, a román táborparancsnok végigjárta a cellákat, és arccal a fal felé térdre parancsolta a foglyokat, megmagyarázván, hogy nem fog fájni a tarkólövés. Igaza volt a rabőmek, Gál Máyás nem érzett semmit. Merthogy a neki szánt golyó célt tévesztett. Amikor rájött, hogy él, az első gondolata az volt: társaival együtt hamarosan tömegsírba kerül. A tragédia második felvonására - ahogy ő nevezte - azonban nem került sor, mert reggel román katonacsapat hatolt be a táborba (összeszedni, ami a mésszel még le nem öntött hullákról leszedhető), és az őrmester szélnek eresztette a túlélőket.

Végeredményben a poklot megjárt ember tragikus hangja csendül ki Horváth István elbeszéléséből is, annak ellenére, hogy túlságosan elnyújtott az írás expozíciója, életidegen jelenetek törik meg mindegyre belső kohézióját.

Bizonyosra vehető, hogy a szerző kötetben is meg szerette volna jelentetni a kisregény-teijedelmű elbeszélést. Ennek minden bizonnyal az volt a feltétele, hogy ne szerepeltesse valódi nevükön a történet hiteles alakj ait-áldozatait. A hagyatékban ugyanis fellelhető a kéziratnak egy olyan változata is, amelyikben Gál Mátyást Galgó néven emlegeti az író, Grünberg Lázárra Lazariu, a lakatos alakjában ismerünk rá, míg Bernáth Andor egyszerűen csak famunkássá változik. A kézirat viszont ebben a formában sem került nyomdába. Ennek ellenére Horváth István továbbra is fontosnak tartotta témáját, a kéziratokat - kedvezőbb időkre várva - gondosan őrizte, ám a tervezett végső formábaöntés örökre elmaradt. Ami korántsem meglepő, ha arra gondolunk: Gál Mátyásnak már a Gheorghiu-Dej-éra utolsó esztendejében menekülnie kellett Romániából, mert - ahogy ő fogalmazott 1989. szeptember 17-én - „merészelte túlélni a rábnita-i vérengzést”. A Ceausescu-korszakban pedig a párttörténet átírása, a más nemzetiségű kommunisták szerepének az utólagos kiiktatása is korábban el nem képzelhető méreteket öltött.

e) Az 1955-ben megjelent Csali gróf című kisregényének témáját először szintén elbeszélésben dolgozta fel Horváth István. Akik az ötvenes évek első felében irodalmi lapoknál vagy kiadói szerkesztőségekben dolgoztak, úgy emlékeznek a kéziratban maradt elbeszélésre, mint a maga korában merész, feltűnően bátor hangú írásra, amelynek a megjelentetését a dogmatikus irodalomszemlélet érvényesülése akadályozta meg. Jellemző viszont azoknak az éveknek az irodalomtörténeti légkörére, hogy a szerző hallgatott a kézirat bírálóinak, véleményezőinek szavára, megszívlelte tanácsukat, és a „segítő szándék” szellemében átírta az elbeszélést. Sőt, mi több: miután kisregénnyé terebélyesítette és kellőképpen „elsekélyesítette”, még nyilvános önbírálatot is gyakorolt28, amit nem tett meg a Törik a parlagot Utunk-belivitája29 (idején (1951) sem. Hogy aztán értetlenül figyelje az irodalomkritika heves támadását és ingerült elutasítását, holott ő mindenben igyekezett megfelelni az elvárásoknak.

Lényegében kétféle magatartás érvényesült a Csali gróf megítélésében. A dogmatikus irodalomszemlélet akkori hívei úgy látták, hogy Horváth István még mindig nem tudott eléggé meggyőző módon alkalmazkodni a dogma1134