Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról

maga teljes, építő, harcos fennségében kifejezni. Pedig az írói feladat ennél több: kifejezni a jelent, s a megvalósítható álmokkal továbbálmodni belőle a jövőt, és a jelen emberét a megálmodott jövő megvalósítására serkenti.”21

Az írói feladat ennél valóban sokkalta több, de nem abban az értelemben, miszerint azt a pártirányítás elvárta tőle. És amit ő maga is megpróbált elhitetni saját magával abban az időben.

c) Úgy tűnik, hogy pályájának második szakaszában a költő Horváth Istvánt háttérbe szorítja a prózaíró. Valahányszor a romániai magyar prózaírás akkori teljesítményei fölött tartott seregszemlét az irodalomkritika, Asztalos István, Kovács György, Nagy István és mások neve mellől sosem hiányzott az övé sem. Törik a parlagot és Csali gróf című regénye kapcsán pedig akkora sajtóviták gyűrűztek, amelyek a Szél fúvatlan nem indul és Gondos atyafiság gerjesztette kritikai izgalmakkal vetekedtek.

Az 1944-es korfordulót követően - írja Gálfalvi Zsolt a Romániai Magyar írók sorozatában megjelent Kipergett magvak kapcsán - „Horváth István úttörő szerepet töltött be a romániai magyar próza tematikájának alakításában. Az elsők között, Asztalos István és Kovács György szomszédságában írt regényt az átalakuló falu embereiről.” A Törik a parlagot kritikai eszmecseréje éppúgy, mint a Szél fúvatlan nem indul széles körű vitája nagyon tanulságosan jelzi, hogy „az irodalomkritikában hogyan fogalmazódtak meg azok a dogmatikus követelményrendszerek, amelyek a történelem és valóság szubjektív, voluntarista értelmezéséhez kapcsolódva és ugyanakkor az irodalom sajátos, távlatos feladatait a napi agitációval összetévesztve a sematizmus eluralkodásához vezettek. Ezekben a vitákban lényegesen nem irodalmi kérdésekről, hanem sokkal többről, a valósághoz való viszonyról, a valóságban végbemenő folyamatok megítéléséről volt szó. Azt is el kell mondani, hogy, sajnos, a Törik a parlagot nem azért került a kritika figyelmének középpontjába, mert a kor valóban lényeges emberi tartalmait művészi erővel és hitellel fejezte ki. Persze, más kérdés az, hogy egyes kritikusok számára még az is sok volt, ami a regény megjelent formájában ilyen vonatkozásban kirajzolódott. Horváth István, aki autodidaktaként földművesből vált íróvá, tudásszomjából, nem válogató szellemi érdeklődéséből következően, sajnos, különösképpen fogékony volt a világnézeti igénnyel és a kor követelményeinek nevében megfogalmazott téves kritikai tanácsokra is. Ugyanakkor mint elkötelezett, pártos író maga is arra törekedett, hogy műveivel közvetlenül is elősegítse a falu szocialista átalakításának /.../ folyamatát. Összetett /.../ történelmi, társadalmi, világnézeti, politikai és esztétikai mozzanatok alakították ki tehát a leegyszerűsítő valóságszemléletet, amely prózaírását ebben az időszakban meghatározta”.22

Az irodalomtörténész számára, aki ma olvassa a Törik a parlagot, a Balogh Eszti hajnala és a Csali gróf korabeli vitáját, valóban úgy tűnik, hogy korántsem azért bírálták ezeket a félresikerült munkákat, amiért valójában rosszak, művészileg kiérleletlenek és kidolgozatlanok, hanem azért, mert ebben a formájukban sem feleltek meg eléggé az aktuális irodalompolitikai követelményeknek.

Értekezésünk irodalomszociológiai függelékében telitalálat-értékű címtévesztés? „Könyvei; - tűnődött el 1974-ben egyik sokat olvasó falubeli nemze1131