Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Bódis Zoltán: Elliptikus írás (-próba) (tanulmány)

funkciójának a dolgok, a ’valóság’ leírását (és megítélését) tartja. Ez az írás ugyanis nem írható le az általa felkínált leírási rendszerrel. Az írás, miközben kimondatlanul is azt sugallja, hogy rögzíti az íráshoz való viszonyulás lehetséges módjait, saját helyzetét rögzítetlenül hagyja. Rést üt ezzel az írás azon meghatározásán, amely az írás - és végsó' soron a nyelv - lényegét annak referenciális működésében látja. Az írás valamely tárgyról szólva szóhoz juttat más, nem-referenciális nyelvi megnyilvánulásokat is. Nem-referenciális, de közelebbről nem meghatározható jelenségeket. Ezek a jelenségek a refe- rencialitást hangsúlyozó álláspont felől ’inkorrekt’, ’hibás’ megoldásoknak tűnnek. Hisz bennük éppen az szakad meg, ami a nyelvet érthetővé tenné: a kommunikáció. A ’nyelvi zavar’ folytonos kiküszöbölése éppen az írásban lenne kézenfekvő, hisz az írás elvileg nincs kiszolgáltatva a pillanatnyi körülményeknek. És mégis, az írásban is kikerülhetetlenül zavarban vagyok.

Az írás platonizmusa két mondata ezt a ’zavart’ tudatosan is a szöveg részévé teszi. Megszakad az írás előrehaladása, a megnemértés problémája pedig nem egy újraolvasási folyamatban való megértésben oldódik fel, hanem egy gondolatjel stabilizálja ezt a zavart.

(...) A hűség nem volt fontos, a szószer int való tudás még jelentéktelenebb. Mit jelent egy szórendi változás, ha az, ami fontos, megmarad'? És mit jelent, ha leírják és az egész egyszerre megmered, a hűség teljes, de -. és az írás második felében található mondat:

És az a történelmi pillanat, amiben az írás megszületett, egészen benne van az írásban: a halálbavisszahajló emberiség és néhány ember (...) aki tagad, de ezt tagadja, ami itt van és most van s ezt teszi valaminek a birtokában, ami -33

Míg az első esetben felmerülhet, hogy ez a kihagyás - ellipszis - szövegkörnyezet alapján érthetővé válik, a másodikban már teljesen világos, hogy a gondolatjel megértése, a jel jelentésének feltárása nem jöhet létre abban az olvasatban, amely a jel megfejtésével jut el a jelek által hordozott jelentéshez. Ezzel az olvasás lineáris, a végpont felé törő menete megakad. Ez a megakadás azonban - éppen az olvasás célelvűsége miatt - nem kerül a figyelem középpontjába, és ha nem is minősíti rögtön hibának, de elsiklik fölötte a szem. Ha mégis szemet szúr, akkor az írás homogén felületéből íráskép lesz, és kirajzolódik egy ábra. A két elliptikus mondat ugyanis - az írás allegóriájaként - az ellipszist idézi meg. Az írás e két szemléletét kifejező részek e mondatok - az ellipszis gyújtópontjai - köré szerveződnek meg.

Két tűz között van egyetlen pont, melytől az egész írás „lángra lobban”. A „szikra”, az írás azon pontja, ahol e kettős tendálás nem egymást kizárva, hanem egyszerre van jelen. Ez az evolai „porta” - kapu 34 -, mely lehetővé teszi mindkét tendencia létét és érvényre jutását. A kapun inneni és a kapun túli a kapuban szét nem választható módon együtt van. Ezen írás kapuja pedig a fordulat illetve a szembefordulás szó. E két szó ugyanis nem csak utal a fordulatra, hanem e két szó által az írás menetében bevezetett fordulat bennük valósul meg. Az írás folyamatából „szikraként kiugranak”: nem egyszerűen elmondanak, közölnek valamit, hanem azok, amiről szólnak.35 A fordul-e fordulatában jelentő és jelentett egyszerre, szét nem választhatóan van jelen.

1115