Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Bódis Zoltán: Elliptikus írás (-próba) (tanulmány)
valósága. Olvasó és olvasott egymással nem szemben áll - azaz nem a distancia uralkodik hanem - ahogy azt Hamvas a Karneválban10 írja - folyton változó reliefként az olvasásban együtt vannak. Az olvasás elliptikus kettőse nem rögzül valamilyen jól megragadható formában. Hamvas így ír erről az elliptikus lét kapcsán: A[z elliptikus] kettő aktivitása pedig, hogy a zárt élet megnyílik és kinyílik, és az életben való kapcsolatok sok száza helyreáll, az ingamozgás megindul ... [a két gyújtópont] között.11 A distanciáló és az azt kiegészítő, nem distanciáló olvasat két végpontja között található e két rögzítettnek tűnő pontot is mozgásba hozó harmadik - A zene ezt úgy mondaná, hogy a kétütemű táncból (folyamatos előre-hátra lépés, jobb- ra-balra lépés), háromütemű tánc (keringő) lesz12 amely lehetővé teszi mindkét olvasási módot, anélkül, hogy önmaga olvashatóvá válna. 3. Az esszé - X Az esszé, Hamvas választott műfaja, a distanciáló - tehát a tendenciát hangsúlyozó - mozgásban (olvasásban) annak lényegét mutatja meg. Az irányulás helyett, ami már valójában a mozgás megszűnése illetve keletkezése felé fordítja a tekintetet, azt a meghatározhatatlanul pontos helyet próbálja megragadni, ahol a „háromütemű tánc”, a „keringő” létrejön: az átfordulás helyét. Az esszé, azaz a ’kísérlet’, az a folytonos átfordulás, amely a végeredményt és kiindulási pontot is megelőző feltétel. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a ’kísérlet’ e definiálási kísérletből is egy ponton feltétlenül kifordul: az esszé szó hangalakjában a latin esse szót idézi, ezzel pedig valamiféle stabilitást, mozgás nélküli állapotot sugall. Aminek lényegét az átfordulásban próbálom meg rögzíteni, annak perifériáján megjelenik a fordulat-nélküliség.) Az esszét maga Hamvas is többször definiálja, e meghatározások egyik változata egy 1940-es írásban13 található, melyben tematikusán fejti ki az „esszé lényegét”: (...) az essai lényege: a... szubsztanciális távlat ...(perspective substantielle). Az essaiíró ... a dolgokhoz sohasem lép olyan közel, hogy azoknak egész volta szeme elől elvesszen, ezért van perspektívája; sohasem áll meg, hanem előrehatol a germinális valóságig: ezért szubsztanciális. Ez a meghatározás az esszé sajátos helyzetét az átfordulásban látja meg. Ahol mozgásról beszél („közellép”), ott a mozgás megszakadásában, ahol pedig „megállásról”, ott a mozgás folyamatosságában rejlik az „esszé lényege”. Mielőtt azonban az esszé e definícióját rögzítve továbbhaladnék, érdemes egy pillantást vetni e definíció helyzetére. Ez egy olyan írásban található, amely 1940-ben A tanulmány címmel jelent meg az Esztétikai Szemle recenzió rovatában. Azon a helyen e definíció idézet Joseph Matisse Essai sur l’essai című könyvéből. Azaz, a recenzió működési elvét tekintve, e definíció stabilizált, autorizált formában szerepel. Ahivatkozás azt jelenti, hogy van valami, amit külső, szilárd pontként fogadok el, s valamilyen módon e ponthoz viszonyulok. E sémában ez az az archimédeszi pont, ami alapján a világ kifordítható lenne a sarkából. Tehát adott egy recenzió - Hamvas Bélától -, 1111
