Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Gömöri György: Személyes emlékek Vaspistáról

tómmal, válogatásunk meg is jelent 1979-ben „Forced March” címen). Ilyen volt az az epizód, amikor Pista és más barátai (Aczél?) rá akarták Radnótit beszélni, hogy ne menjen Borba, helyette hamis papírokkal dekkoljon Budapesten, Fanni, Radnóti felesége ezekkel a szavakkal^ búcsúzott a sikertelen rábeszélőtői: „meg kell nyugodni Isten akaratában”. És - tette hozzá Pista - ezzel nyilvánvalóan Miklós is egyetértett. Ő különben úgy gondolta, a „Tajtékos ég” költője azért vonult be Borba, mert a várható megpróbáltatásokban esélyt látott saját költészetére nézve - nem volt elég, hogy jó költő, ő nagy költő akart lenni. A „végjátékban” való részvétel volt ezek szerint a halhatatlanság tétje.

Wilmerrel különben nemcsak Radnótit, Vast is fordítottunk. Fordításaink közül három (két Edwin Morgan-fordítás társaságában) megjelent a „Lines Review” c. skóciai folyóirat 1976-os magyar különszámában. Pista versein kívül még Kassák, Radnóti és Pilinszky szerepelt ebben a különszámban, amiről aztán ezt írta egyik levelében: „Nagyon örültem a fordításoknak, különösen azoknak, amiket Te csináltál Wilmerrel, mert azokat nem ismertem és mert úgy látom (amennyire egyáltalában látni tudom) hogy igazán jók”. Ennek a dicséretnek meg persze én örültem, de ezek után mulatságos, hogy a Corvina-gondozta 1988-as Vas-kötetbe, aminek Through the Smoke a címe, s amint Vajda Miklós válogatott, egyetlen fordításunk sem került be. Ami biztosan nem függött össze azzal, hogy röviddel a „Lines Review” megjelenése után, amelynek magyar szerzői elé én írtam rövid életrajzi bevezetőt, az akkori „New Hungarian Quarterly” kritikusa (F.R.) méltatlankodva tette szóvá, hogy Vast én nem úgy mutattam be, mint a Kádár-rendszer feltétlen hívét és kegyeltjét. Amikor Pistával később beszéltünk, nem tudta - nevessen, vagy bosszankodjék-e inkább; én tőle csak köszönetét, s nem szidalmat kaptam angol és skót olvasóknak szóló, „árnyalt” bemutatásomért.

■ Vas Pista leveleit forgatva látom, hogy azokban főként irodalmi kérdésekről esik szó, a politikai még célzás formájában is csak ritkán van érintve. És volt egy téma, amit még szóban sem érintettünk: 1956. Pedig azzal eléggé tisztában voltam, hogy Pista, jóllehet nem vállalt aktív szerepet sem a forradalomban, sem utána, szívében melyik oldalon állt. Erre utalt már, eléggé nyíltan, a .Pesti elégia” ez a szakasz:

„De micsoda hangok szálltak a Város utcáin át!

Sosevolt remény hallatta itt fiatal füttyszavát,

Szikráztatta föl érveit a végső tisztaság.”

És az 1983-as, Ráérünk c. kötetben közölt „Vénasszonyok nyara” is erre utalt, megint csak alig álcázott nosztalgiájával: „Azt hittük, az október belénk szeretett. / Reggel még ragyogott. Hirtelen vége lett” Mégis meglepetés volt az a vers, „Az új Tamás”, amit Pista 1988 végén, vagy 1989 elején elővett fiókjából - egy olyan vers, amely magas hőfokon tesz hitet az ötvenhatos forradalom mellett. Illetve a magyarság mellett, amelynek volt elég ereje és bátorsága, hogy egy ilyen tettel írja be nevét a huszadik század történelmébe. Ezt a verset katartikus élmény sugallta Pistának és bár más nemzedékhez tartoztunk, mások voltak reményeink és elvárásaink, nekem éppúgy katarzis volt ötvenhat, mint neki. S örülök, nagyon örülök annak, hogy Szabó Lőrinctől,

1106