Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Mórocz Zsolt: "Hej, forradalmak, forradalmak!" (esszé)

Nagy Imre életének egyik tragikus vonása, hogy programját hóhéra, Kádár János valósítja meg a hatvanas - hetvenes években, mi több, népszerűségét is „örökli”. Kádár apánk lesz, a gulyáskommunizmus, a puha diktatúra nyugaton is propagált politikusa. Éppen az hiányzik rendszeréből és egyéniségéből, ami az utolsó pillanatban Nagy Imrét azzá tette, akinek ma ismerjük: az erkölcsi tartás. A kivégzett miniszterelnök sorsának paradoxona, hogy kommunistaként élt, és csak holtában vált magyar hazafivá. Spengler hívja fel rá a figyelmet, milyen mély, szinte elemezhetetlen tartalmakat hordoz a sors szó.

Talán egyetlen műforma, a dráma képes visszaadni valamit ebből a tragikus mélységből. A magyar történelem nagyjai hiába próbáltak kitérni sorsuk elől, soha nem sikerült megtagadniuk nemzeti mivoltukat. Nem véletlenül vált Katona József Bánk bánja nemzeti drámánkká. Bánk szinte az utolsó pillanatig hátrál végzete elől. De a história, a valóság is teremtett hasonló hősöket és helyzeteket; elég II. Rákóczi Ferencre gondolni, aki az 1697-es hegyaljai felkelés kitörésekor hűségét bizonyítandó Bécsbe menekül, majd 1703-ban a tiszaháti kurucok hívására a szabadságharc élére áll. Nagy Imre reformkommunistaként vesz részt a forradalomban. Csupán élete végső pillanatában, amikor nem kér kegyelmet emelkedik önmaga fölé és lesz jelképe 1956-nak. Túl taktikázáson, sikeren és kudarcon, konszolidációs kísérleteken, vállalva a sorsából adódó szükségszerűséget.

A magyarság, a magyar nép ugyanilyen belső szükségszerűségnek engedve tette a dolgát 56-ban. A köznyelv nyilván megőrzi a forradalom kifejezést a történetekre, a szakemberek - például Gosztonyi, Bibó, Borbándi - népfelkelésről beszélnek, hangsúlyozva annak spontán tömegjellegét, szembeállítva azt a bolsevik tipusú forradalommal, amikor egy szűk elit messia- nisztikus ideológiájáért halnak meg ezrek, majd milliók. Robespierre még beérte az albérleti szobával, a sztálinistáknak külön boltjai, rezidenciái, üdülői, kiváltságai voltak. Mi több, Lukács kommunisa dinasztiák kialakulásáról beszélt. Olyan típusról a különös vágásúak között, aki „már származásánál fogva is a párt vezető rétegéhez tartozott.”*

Az arctalan hősöknek bitó és börtön jutott 1956-ot követően. Történelmünk legcinikusabb és legvéresebb megtorlása. A szabadulás után pedig a csönd, az össznemzeti elfojtás, a május elsején osztogatott virsli és sör, a kádárista idill. Az emlékek helyét ismét beszórták sóval. Ma is érvényesek a langymeleg kádárizmusban írt sorai Utassy Józsefnek:

Itt

sóvirág nyit! Szódavizet vedelnek, lángost, szalonnát, hagymát, retket esznek, s a fellegrázó drágalátos Istent nagy vasfogóval megfenyegetik, mert itt

azt hiszik még, övé a felelősség, ha bőrünkön hólyagot húz a hőség, ha fölkacag a nagy kirakatablak, mert bérüknél még fejjel magasabbak

* Lukács György: Megélt gondolkodás. Életrajz magnószalagon. Magvető KvK. Bp., 1989. p.: 233.

1036